12. fejezet

- sooyoung -

Szombat reggel az ajtóm nyitódó hangjára keltem, amit egy hangos ásítás és léptek kísértek. Azt hittem még a félálomban lévő állapotom miatt hallom, aztán ezt a felvetésem megcáfolta, amikor besüppedt mellettem az ágy. Rögtön felismertem Sehun jellegzetes illatát, amiben az annyira féltett parfümje is közrejátszott.

- Jól aludtál? – dünnyögte, miközben egy cuppanóst adott az arcomra.

- Ühüm.

- Akkor jó.

És mind a ketten szuszogtunk tovább, mintha egyiken sem léptünk volna le az álmok ösvényéről. Még pár percig így maradtunk, de utána kénytelen voltam kikelni a paplan alól, felkötni a hajam, felkapni egy pólót és egy nadrágot, majd nekilátni kipakolni a cuccaimat. Nagyon aranyosnak találtam Sehunie bújós énjét, és eszméletlenül jól esett - habár azok után, hogy tegnap itthon hagyott el is vártam -, de muszáj voltam kipakolni a cuccaim, mert még semmit nem haladtam vele. Nem akartam örökké bőröndökből élni, és a térválasztón lévő polcok is üresen álltak, pont úgy mint az iróasztalom és a felette lévő polcok.

- Hogy lehet valakinek ennyi szarja? - torzult grimaszba az arca, ahogy millimétereket mozdítottam a perselyemen, ami egy viszonylag nagy, rózsaszín sörényű unikornis fej volt.

- Hogy hagyhatja el egy ízléstelen alak száját még ennyi szar is?

- Hahaha.

- Inkább hagyj nyugton és fáradj ki - mutattam az ajtó felé gúnyosan, de ő továbbra is ellazulva feküdt az ágyon, még a telit is bekapcsolta.

Tovább pakoltam anélkül, hogy figyelembe vettem volna a jelenlétét, vagy a tévében történő nyomozást. A kis mütyürjeim sikeresen elhelyeztem a képekkel együtt, így elkezdtem a ruháim bepakolni az ággyal szemben lévő beépített szekrénysorba. Amíg végeztem a dolgom, Sehun vinnyogását kellett hallgatnom, hogy nem látja tőlem a szekrénnyel körülvett képernyőt, nagyon kezdett az idegeimre menni. Miért nem megy akkor a saját szobájába?!

- Milyen ügyes kislány - gügyögött, miközben a könyveim pakoltam ki az íróasztal melletti, krikszkrakszos könyvespolcra -, milyen szépen rendezgeti a könyveit, amiket soha el sem olvasott. - Folyamatos piszkálódás túlcsordította a türelmem hatalmas poharát. Na, jó, annyira azért nem hatalmas, főleg ha a bátyámról van szó.

- Oh Sehun! Takarodj kifelé! - Meg tudtam volna ütni, pláne, amikor a gonosz nevetése volt a válasz.

Az irritáló bátyám végre távozott, én pedig folytattam amit elkezdtem. Már minden a helyére került, amikor a gyomrom hangos korgással adta tudtomra, hogy itt az ideje reggelizni, így elindultam a konyhába. Ahogy csuktam be az ajtóm, átfutott az agyamon, hogy milyen jól nézne ki, ha kidekorálnám: egy kis rózsaszín ide, egy pár szívecske oda, ta-dah! Máris barátságosabb.

A konyhába vezető úton a nappaliban találtam Markot - meg a gépét, ami már napok óta itt díszelgett - és Jongint, ahogy a playstation-ön próbálják leverni egymást, a fénykardokból meg lebegtetésből arra következtettem, hogy a Star Wars világába csöppentek épp, ezért nem szántam a megfigyelésükre az időm. Inkább tovább mentem, mert a gyomrom már S.O.S jeleket küldött az agyamnak.

Sehun a konyhapulton ült és a telefonját nyomkodta, miután megbizonyosodtam róla, hogy Jeivel beszél, tovább is mentem. Kinyitottam a szekrényt, majd elővettem egy müzlis tálat.

- Van esetleg gabonapelyhetek? – tettem fel a kérdést, amit még legalább háromszor elismételtem, mire Sehun egyáltalán meghallotta, hogy hozzá beszélek.

- Hm? – nézett fel a telefonjából, mire megforgattam a szemem. – Ja, igen, miért ne lenne?

- És tejetek?

- Mit gondolsz hová költöztél? A világvégére?

- Oda, ahol csak pizza, jjajangmyeon, instant ramen és a rántott csirke létezik.

A fiúk szinte sose főznek maguknak, mindig ezt a négy kaját rendelgetik felváltva, belecsempészve egy kis változatosságot. Legalábbis amikor én megfordultam itt még szinte egyszer sem láttam őket általuk főzött kaját enni. Ha mondjuk tíz itt töltött alkalmat vesszünk, akkor abból egyszer főznek. Igaz, általában Sunmi vagy Hyunah a segítségükre van, de néha ők is besokallnak.

- Inkább egyed a gabonapelyhed – hessegetett a kezével, mire elmosolyodtam. - Amúgy meg igenis főzünk, amikor diéta van.

Úgy tettem, ahogy mondott, ettem a pelyhet, míg ő néha feszülten felsóhajtott, ledobta a telefonját és a fejét fogta, hitetlenkedett, meg minden ilyesmi. Gondolom Jei hozta a szokásos formáját, ezért pedig egyáltalán nem irigyeltem.

- AISH! KOMOLYAN MÁR! – ordított fel Jongin, mire Sehunnal megugrottunk a bárszékeken. Nem sok kellett hozzá és a hangoskodó megjelent a köreinkben. Elővett egy tálat, leült mellém a konyha felőli oldalra, míg Sehun az étkező oldalán ült.

- Vesztettél. Megint – kárörvendett a bátyám, barátja pedig gyilkos pillantásokkal ajándékozta.

- Inkább beszélgess a szellemileg gyenge barátnőddel – bökött a telefonra, miközben kiöntötte magának a tejet.

- Az enyhe kifejezés, hogy Sehun szavaival éljek: szefós. - Mind a ketten felnevettünk, még Mark is a nappaliban, egyedül a bátyám vágott savanyú képet.

- Úgy hallom, Jeiről van szó – csatlakozott hozzánk, és ő is gabonapelyhet kezdett enni. – Miért nem a dinnye alakút vetted ki? Azt jobban szeretem…

- Mark, ne fárassz, felállsz és kiveszed magadnak – néztem rá szúrósan.

- Ez tökéletes lesz – vigyorgott, majd a szájába tömött egy jó nagy adagot, és felemelte a hüvelykujját.

- De most tényleg haver, hogy tudtad összeszedni ezt a nőcskét? – nézett rá Jongin.

- Valamelyik este Jaehyun lehívott a Baradise-ba, így lementem vele, és ott volt ez a nő meg a barátnői, mi meg odakeveredtünk hozzájuk. Hát nem kellett volna…

- Én emlékszem arra az estére – szólt közbe Mark. – Talán hajnali három körül hívtál olyan szöveggel, hogy „Izé… Értesítse valaki Markot - itt csuklást tettetett, aztán tovább utánozta a bátyám -, hogy nem megyek haza. Aucs…” és letetted.

Tipikus.

- Na, igen, szóval nem aludtam itthon, hanem valahogy ennek a szefós nőnek az ágyában kötöttem ki.

- Legalább megvolt? – kérdeztem a reménnyel, hogy legalább ennyi haszna van a csajnak.

- Meg hát – vigyorgott. – Az ágyban elég jól teljesített.

- Akkor nem úgy, mint tegnap a pályán? – Jongin huncut csillogással a szemében révedt a távolba.

- Te jó ég, az hiányzik – fogta fejét a bátyám.

- Tényleg, Mark, te hallottad mit mondott miután kiszállt? – fordultam felé, és már az emléktől is nevettem.

- Nem, mit? Csak a kormányos résznél voltam ott, de azt hittem az volt a legteteje.

- Dehogyis, utána még alakított – nevetett Jongin is.

- Egyszerre nyomta a féket meg a gázt. Szerinte ő száguldozott – meg kellett állnom a nevetés miatt -, és még pluszban nyomta a féket, hogy ne legyen annyira gyors.

Markból kitört a nevetés, aztán mind a négyen együtt nevettünk, mivel már Sehunie se tudta megállni, hogy ne tegye. Egyszerűen annyira vicces, hogy valaki lehet ennyire béna.

Sehun arca egyik pillanatról a másikra vett fel lelki fájdalmakat tükröző arckifejezést, amint kezébe került a telefonja.

- Elviszem Jeit vásárolni, kívánjatok sok sikert. – Felállt a pulttól, lepacsizott mindenkivel, adott egy puszit az arcomra, és elhagyta a konyhát.

Mark visszaült játszani valami hülyeséggel a gépe elé, Jongin pedig egy könyvet tartott a kezében, elfoglalva az óriási kanapé negyedét, végül én is elfeküdtem és bekapcsoltam a tévét, hogy keressek valami értelmes műsort. Mark a kérdésemre, hogy miért van még mindig idekint a gépe azt az egyszerű választ adta, hogy lusta visszavinni a szobájába.

Én is lusta voltam, amikor elkezdett csörögni a konyhában felejtett telefonom, semmi kedvem nem volt érte menni. De aztán csak felálltam, a kijelzőn Sooah neve és az egyik közös képünk virított, így gyorsan felvettem. Szerencsére semmi komoly nem történt, csak azért hívott, hogy adjak magamról helyzetjelentést.

Alig ültem vissza a kanapéra, újra fel kellett állnom, ugyanis csengettek, a másik kettő pedig nem úgy tűnt, hogy egyhamar ki fogja nyitni az ajtót. Meg kell szoknom, mert úgyis én leszek az a személy, akit innentől kezdve lehet ugráltatni… De ha miattuk csengetnek!

Az ajtónál lévő kicsi monitoron Seolhyun vigyorgó képe jelent meg, meglepődve, de beengedtem. Mit keres itt az én barátnőm? Egyáltalán nem volt erről szó. Vagy annyira hülye lennék, hogy megfeledkeztem róla? Pár perccel később, ahogy kinyitódott az ajtó, két kar fonódott a nyakam köré, Seol sipítozva szorított magához.

- Te mit keresel itt? – intéztem ezúttal felé a kérdéseim, mire csípőre tette a kezeit, és morcosan nézett rám.

- Meglátogatom az én Sooyoungomat az új otthonában, mivel nem hagyott nekem más választást, miután nem hívott el? Szerinted mégis mit – lökött félre, ledobta a cipőjét, belebújt egy papucsba, majd beljebb engedte magát.

- Két napja vagyok itt - értetlenkedtem inkább magamnak, mintsem neki.

Utána iramodtam, azonban a nappaliban majdnem nekiütköztem, ott megtorpant, ahogy hosszan meredt Mark monitorjára.

- Te mi a frásszal kockultál már be megint? - kérdezte Markot.

- LOL - adta az egy szavas választ.

- Hogy mi? – kérdezett vissza.

Gondolom nem értette, hogy mi vicces azon, amit mondott. Ismerős, az elején velem is ez volt, de most már tisztában vagyok vele, hogy ez a játék neve.

- League of Legends - válaszolt Jongin.

- De hát ennek semmi értelme, csak kattintgat ide-oda – imitálta Seolhyun a mozdulatait.

- Nem igaz, ez egy komoly taktikai játék, ráadásul pénzt is keresek vele – kérte ki magának Mark sértetten, ekkor pedig már nekem is leesett az állam.

- J-jól hallottam? - ezúttal én szólaltam meg, ugyanis ez még nekem is elég hihetetlen és új volt. Hogy… pénzt?

- Igen, nem tudtad? Ő fizeti a szülei helyett a lakbért – informált minket Jongin.

- Hogyan? Hogyan csinálod? – Barátnőm izgatottan trappolt oda, és ült a Mark mellett lévő babzsákra, amivel pár hete gazdagodott a nappali.

- Megy a kamera és mások nézik ahogy játszom. Minél többen és többet nézik, annál több a lóvé, ezen felül “adományt” is tudnak küldeni. Engem pedig elég sokan néznek – emelte fel büszkén az állát, mire Seol ciccegett egyet.

- Mi van, akkor most látnak? – akadtam ki, miközben visszaültem a kanapéra.

- Igen, és hallanak is – pillantott rám Jongin a könyve mögül, mire fehérre váltott az arcom. - Legalábbis téged biztosan, amilyen hangerővel beszélsz.

Pajkos félmosolyától megszédültem egy pillanatra.

- Te jó isten – suttogtam. – Mióta is?

Jongin csak vállat vont. Jobbnak láttam a továbbiakban a másik két jómadárra fordítani a figyelmemet.

- Ugye tudod, hogy csak azért néznek annyian, mert jól nézel ki? Le merem fogadni, hogy rappelni is szoktál.

- Szoktam, de nem ezért, hanem mert jól játszok.

- Lányok is szoktak vele játszani?

- Persze, még öregek is.

- Mondom én, hogy azért keresel jó sokat, mert megvannak az adottságaid. Nekem is menne.

Az utolsó mondatra Jongin felkapta a fejét, ledobta a könyvet, és kikerekedett szemekkel nézte a babzsákban ülő lányt. Mintha halkan háborgott volna is magában, végül hangosan megszólalt.

- Seolhyun, ugye ezt még te se hitted el? – immáron hitetlenül nevetett, és ezt tisztán hallottam.

- Szép vagyok, engem is néznének – vont vállat SeolHyun hetykén, tisztában volt az adottságaival, és jól tudta használni.

A hosszú, hullámos, sötét haja lágyan keretezte a v vonalú arccsontját, a cica szemei, a vékony, de formás szája pedig szexi kisugárzást adtak hozzá, a telt kebleiről ne is beszéljünk. Az alakja is toppos volt. Hogyha úgy néztem volna ki, mint ő, akkor nem aggódtam volna annyira Hyunah miatt, aki ugyanilyen kategóriájú nőnek számított.

- De játszani nem tudsz – vágott vissza Mark.

- A testi adottságom elég lenne. - Eltökélte magát, a hangja kihívó volt. - Biztos vagyok benne, hogy ez a hely hemzseg a kiéhezett férfiaktól.

- Úgy érzem, túlságosan alá becsülsz minket – rázta a fejét Jongin kétkedve. - Nem azt mondom, hogy nincsenek lehengerlő női gamerek, és azt sem, hogy a szexi auráddal nem tudnál nézettséget és pénzt szerezni, na de ilyen rövid idő alatt?

Az irigység nyila szíven talált, ahogy Jongin szexinek titulálta Seolhyunt.

- Csak figyelj, Kai! Fogadjunk? – nyújtotta vékony kezét Mark felé.

- Mégis miben? – értetlenkedett, mire megforgattam a szemem. Na vajon miben... Időközben Jongin ülésbe tornázta magát, és a térdein támaszkodott.

- Hogyha legalább kétszázötvenezer wont összegyűjtök az előtt, hogy meglenne a kettő milliomodik néződ, akkor mihelyst leesik az első hó, Kaijal elvisztek engem, a szerelmem és Soosoo-t a téli vásárra.

- Hogy hová? Miért keversz bele engem is?! – jutott el a tudatomig, azonban barátnőm csak leintett, hogy most hallgassak.

- Viszont, ha nem sikerül, akkor én és Sooyoung… - Egy ideig keményen gondolkodott, majd feladta. - Mit szeretnétek? – nézett felváltva Markra és Jonginra.

- Amit én szeretnék az nem ilyen egyszerű – sóhajtott az utóbbi, viszont pár másodpercnél tovább senki sem foglalkozott értelmetlen szavaival rajtam kívül. Vajon mit szeretne?

- Na, na? – sürgette őket Seol.

- Seolhyun, ez egy nagyon komoly játék, még világbajnokságot is rendeznek belőle évente, igazi sportnak számít. - Mark eltolta magát az asztaltól, és a barátnőm elé gurult. - Tényleg azt hiszed, hogy a szép pofid miatt össze tudsz gyűjteni ennyi pénzt? – hajolt hozzá közel, mutatóujját az említett testrészre helyezve, mire barátnőm ellökte azt.

- A szép pofikkal már sok mindent elértek a nők, sajnos. Na, mi legyen?

- Jól van, ha mi nyerünk, akkor két hétig ti fizetitek a motorozásom költségeit - dobta fel a legeslegrosszabb ötletet Jongin. Csődbe fogunk menni, én biztosan.

- Akkor nekem meg a görögdinnyéket - tette hozzá Mark. Oké, ez a legeslegrosszabb. Most már biztos, hogy éhen is halunk.

- Megegyeztünk – ráztak kezet. De én nem akarok megegyezni. – Fél óra múlva itt leszünk, ja és használhatod Kait, én meg Soosoo-t.

Mi az, hogy használhat engem? Egyáltalán miért akar engem ilyen dolgokba belerángatni? Istenem, Kim Seolhyun, miért kellett neked pont ilyenkor jönnöd?

Seol a szobámig vonszolt, aminek elismerően végigmérte minden négyzetméterét, mielőtt törökülésben levágta volna magát a kétszemélyes kanapéra, míg én a buborékban hintáztam.

- Sooyoung-ah, mindent bele kell adnunk, ez egy nagyon fontos fogadás – esett nekem teljes lázban égve, kezével kérlelőn megragadta az enyémet.

- Seolhyun-ah, ahhoz, hogy elmenjünk a téli vásárra, nem kell ez a fogadás – próbáltam megnyugtatni, azonban ő csak egy ez-hülye sóhajtással reagált. - Egyébként is, mit fog szólni Zelo?

- Jézus – temette arcát a kezeibe. – Azért kell a fogadás, hogy Kai is jöjjön! Zeloval majd akkor elmegyek külön is, de most a lényeg az Kai.

- Nem kell ezt tenned… - győzködtem, ugyanis nem akartam, hogy rosszul süljön el az a téli vásár. Egyébként is az lenne belőle, hogy én velük vagyok, Jongin meg Mark pedig együtt szórakoznak.

Szemrehányó hangot hallatott.

- Értékelned kellene az erőfeszítésem, amit teszek annak érdekében, hogy Jongin melletted kössön ki - közölte felháborodottan, aztán témát is váltott - Milyen szexi koreográfiát tudsz?

- Mi?! Egyet sem.

- Ne hazudj.

- Nem hazudok.

- Oh Sooyoung, elég jól ismerlek már. Lemerem fogadni, hogy legalább egy ilyen koreográfiát tudsz, hogy majd előadhasd a te szeretett Jo-

Mire befejezte volna ráugrottam, hogy be tudjam fogni a száját, és ne fújjon tovább semmi olyat, amit nem kellene. Utáltam bevallani, de igaza volt - tényleg tudtam ilyen koreográfiát, és tényleg ezért, de ez eddig nem volt publikus…

- TUDTAM! – kiáltott fel győzelemittasan.

- Ezért sokkal fogsz jönni, Kim Seolhyun – mutattam rá fenyegetőzve, mire elnevette magát.

- Hidd el, a kis kiruccanás kárpótolni fog.

A terv alapján, akkor kell bevetnem a szexi előadásom, amikor már nem sok választ el minket a vereségtől. Seol szerint én vagyok a titkos fegyver, a csapat reménye, a kulcs a győzelemhez, és még sorolt egy pár dolgot, de nekem a sok pozitív jelző ellenére sem jött meg a kedvem hozzá, és attól is tartottam, hogy a bátyám megjelenik a kis jelenet közben.

Az már más kérdés volt, hogy az egészet Kim Jonginnak tartogattam, egy privát helyen, sokkal személyesebb okok miatt. Igaz, hogy most is ugyanúgy itt lesz, és látni fogja az egészet, de így már egyáltalán nem lesz meg az a feeling, amit én szerettem volna…

Nem baj Sooyoung, gondolj a vásárra. Gondolj a vásárra… Oh, baszki! Miért van olyan érzésem, hogy ebből még baj lesz?

Ennek ellenére semmilyen esetben sem akartam, hogy a fiúk nyerjenek, és ez nem csak a büszkeségem miatt volt, hanem egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy mi fizessük Marknak a kétheti dinnye evészetét. Amennyire ismerem őt felpakol egy egész évszakra valót, vagy ha esetleg nem tudja eldönteni, hogy az a vagy a b dinnye-e a zamatosabb, akkor megveteti mind a kettőt, mert miért ne.

És persze Jongin és a motorja. Most tél van, nemsokára leesik az első hó, egyre hidegebb lesz, úgyhogy nem fog menni egy centit se a járművel… de mihelyst egy kicsit melegebb idő lesz, felpattan és két hétig le se fog szállni róla. Még hogyha engem is vinne magával, de nem fog, ezért egyáltalán nem éri ez meg nekem.

Barátnőm rám adta a kevés body közül az egyik feketét, amihez felvettem egy piros rövidnadrágot, leváltva a kényelmes itthoni öltözékem. A szemeim gyorsan kihúzta, hogy nagyobbak legyenek, a számat pedig vörösre rúzsozta, imádtam a rúzsokat, mert jól kiemelte a nagy számat, de most kifejezetten kényelmetlenül éreztem magamat. Haragosan néztem rá, amiért tényleg ezt kell csinálnom, de ő látszólag cseppet sem zavartatta magát, helyette feltette a kérdést, miszerint nem-e gondolom úgy, hogy Mark is be fogja vetni Kai ellenállhatatlanul erotikus kisugárzását. Jó, igaza volt, de attól, hogy ők piszkosan játszanak, nekünk miért kéne?

Amikor kiértünk a nappaliba már nem csak Mark gépe foglalta ott a helyet, hanem azzal szemben Jonginé is.

A két játékos beült a székükbe, bekapcsolták a kamerát, a mikrofont, majd feltették a fejükre a fejhallgatókat. Aztán egymásnak kezdtek magyarázni, vagyis inkább csak Mark magyarázta a barátnőmnek, hogy hogyan kell elindítani az élő közvetítést, meg magát a játékot, majd kezdődött a meccs.

Mark a szokásos módon magyarázta a taktikáját, hogy mikor mire készül, mi lesz a következő lépése. Közben elmesélte, hogy épp azért fáradozik, hogy megnyerjen egy kezdő elleni fogadást, és két egész hétig ő fizesse a dinnyéit. Utána rappelni kezdett, én pedig csodálkozva konstatáltam, hogy ez a fiú egyre ügyesebb és ügyesebb. Ahogy persze elkezdte ezt a tevékenységét a nézők száma csak nőtt és nőtt.

Eközben barátnőm kínosan magyarázta, hogy életében először játszik a játékkal egy profi ellen, mert nagyon szeretne eljutni a vásárra, és hogy segítsenek rajta, és hívják a barátaikat is. A kérése végén elkezdett aegyozni, ami egyértelműen bejött, ugyanis több lett a nézője, ezzel pedig nőtt a jutalom is. Játék közben aranyosan nevetgélt, miközben azt se tudta, hogy mit csinál, de nem volt annyira rossz, gondolom.

- Miért is vagy te így felöltözve? – nézett végig rajtam Jongin, mire elkerekedtek szemeim, hirtelen csak habogni tudtam.

- Hát izé… A cheerleaderek mindig jól néznek ki – vontam vállat, majd figyelmem a meccsnek szenteltem.

Seolhyun hirtelen egyre népszerűbb lett, mire Mark magához hívatta Jongint, akinek az ellenállhatatlan külseje megtette a hatását. Hát még az, amikor elkezdte használni a testét is. Annyira jól csinálta, hogy még engem is teljesen transzba ejtett – habár rám mindig ilyen hatással van, ha táncol -, észre se vettem, ahogy Seol szólongat. Arra eszméltem fel, ahogy felém dobott valamit az asztaldíszek közül.

Odaültem, azonban még nem kezdtem el táncolni, hanem elkezdtük a szokásos ökörködésünket, ami abból állt, hogy tök nonszensz dolgokról beszéltünk, ezúttal például a játékkal kapcsolatban.

Hirtelen a srácok nagy ujjongásokba kezdtek arról, hogy mindjárt megvan a kívánt nézőszám, mire barátnőm meghúzogatta a rajtam lévő rövidnadrágot, amitől gyorsan megszabadultam. Elkezdtem táncolni, ahogy ő berakta a Stellartól a Marionette-et.

“Nem árulhatom el, hogy mit akarok. De szükségem van erre, szükségem van a szerelmedre. Nem tudnálak kitörölni? Miért vagyok ennyire bolond?”

Szólt a zene, a gondolataim pedig Jongin körül forogtak. Miért is vagyok ennyire bolond? Miért kell nekem pont egy olyan embert szeretnem, aki sose fog viszont szeretni? Aki a testvérem legjobb barátja, bizalmasa, támasza?  Miért nem tudom kitörölni, még ennyi év után sem? Biztosan azért, mert szerves része az életemnek… Milyen egyszerű is lenne, hogyha a csípőkörzés mozdulattal egyszerűen ki tudnám radírozni a szívemből, és soha többé nem gondolnék rá úgy.

Talán fél percet táncolhattam el a számból vagy egy kicsivel többet, ugyanis a résznél, amikor a fenekemre kellett volna raknom a kezem, Jongin elkapta azt, és berángatott a szobájába, ahol az ágyra ültetett.

- A cheerleadereknek jól kell kinézniük? Komolyan? – mordult rám Jongin sötét szemekkel. Egy pillanatra megszeppentem, de visszavágtam neki.

- Nem tudom, ki más kellette még magát. - Keresztbefontam a karom, ahogy tekintetem végigfuttattam inggel eltakart felsőtestén, aminek legalább négy gombja ki volt gombolva. - Egyáltalán minek gomboltad be?

- ÉN huszonnégy éves vagyok, te csak tizenhat, az Istenit! – túrt idegesen a hajába, ilyen állapotban pedig felettébb szexi volt, főleg miután csendben maradt és elkezdte harapdálni az ajkait. Nyeltem egy nagyot - vajon mi történne, ha letámadnám?

Nyugalom.

- Ez még nem jogosít fel arra, hogy megmondd nekem, hogy mit csináljak, és ide-oda cibálj! - Kiakadásomra meghőkölt.

- A bátyád bízik bennem, bízik abban, hogy nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj. Az pedig hogy egy ilyen táncot lejtesz a fél lol társaság előtt - amit valaki biztosan felvett volna, és megosztott volna - nagyon is hülyeség.

- Akkor most legyek hálás, amiért kimentettél? – kérdeztem csöppnyi iróniával a hangomban, elfordítottam a fejem, nem tudtam a szemébe nézni, mert igaza volt. Krákogott egyet. Igaza volt, de nem vallhattam be neki.

- Pontosan – fordította maga felé a fejem, mutató és hüvelykujját továbbra is az államon tartva, a szívem két kézzel kaparta belülről a testem, ki akart szökni. – De először vegyél fel valami illendőbb ruhát – kérte, majd távozott a szobából.

Egyedül maradtam a szobájában, ez pedig elfeledtette velem, hogy az előbbi kis jelenet miatt háborogjak, vagy épp szívrohamot kapjak.

Életemben először voltam a szobájában, és megragadtam az alkalmat, hogy minden részletet magamba szívjak. A falak fehérek, a parketta színe fekete volt, de a polcokon lévő rengeteg színes legó és képek otthonossá tették. A szoba nagy részét elfoglalta az ágya és az óriási ülőgarnitúra, volt egy üres sarok, ahol valószínűleg a gépe szokott lenni.

Miközben elsétáltam a tévéje és a beépített szekrénye előtt, a lábam belesüppedt az absztrakt mintás szőnyegbe. Kezem végigfuttattam könyvespolcon, ami a padlótól egészen a plafonig ér, és tele van könyvekkel. Mindig is tudtam, hogy Jongin szeret olvasni, de nem hittem volna, hogy ennyi könyve van. A képre, ahogy fekszik mellettem az ágyban és olvas, én pedig a hajával játszadozom, akaratlanul is elmosolyodtam. Milyen jó is lenne!

Lassan elsétáltam a képekhez, amikből rengeteg volt a szoba több pontján is. Ott volt Sehunnal, más barátokkal, a családjával, de nagyrészük Hyunah-val vagy az unokahúgáról, Rahee-ről és az unokaöccséről, Raeonról készült, vagy hármukról. Imádta a családját, a szerelmét és imádta a nővére gyerekeit. De nemcsak őket, hanem minden gyereket, csak tudnám mit szeret bennük annyira.

Elérkezettnek láttam az időt a távozásra, ezért lassan felálltam a székből, majd elindultam kifelé. Azonban a szemem megakadt az éjjeliszekrényen lévő könyvön, és nem tudtam megállni, hogy ne lessem meg mi az, amit éppen olvas. Ahogy odaértem már nem voltam benne biztos, hogy ez az aktuális példány, ami szórakoztatja, ugyanis A kis herceg volt a szekrényen.

A kezembe vettem, majd kinyitottam, és úgy kezdtem tanulmányozni az apró könyvet, amit imádtam. Az utolsó oldalról kikandikált valami, így oda lapoztam, egy kép volt fejjel lefelé. Óvatosan az ujjaim közé csíptem, hogy megfordítva megnézhessem, mi van rajta, de amikor megtettem volna… Nem ment. A lelkiismeretem megállított. Ez Jongin személyes cucca, nem tehetem ezt vele. Ráadásul mi van, ha Hyunah van rajta?

A könyvet visszatettem oda ahonnan elvettem, majd őrülten dobogó szívvel hagytam el a szobát, és trappoltam vissza a nappaliba. Felkaptam a földön lévő nadrágom, majd a fürdőbe mentem, és magamra csaptam az ajtót.

Elkezdtem lemosni az immár irritálóan rikító vörös rúzst, és a fekete csíkot a szemem fölül. Tudtam, hogy nem kellene ezt csinálnom… Miért is nem hallgattam magamra? Akkor elkerültem volna az összetűzést Jonginnal. Habár, nem bánkódom, mert akkor lehet nem is láthattam volna a szobáját.

Az ajtó nyitódott, és egy boldog Seol jött be rajta.

- Most mi a baj? NYERTÜNK! – ugrott a nyakamba kacarászva, mire belőlem is felszökött egy nagyobb nevetés hullám. Az ilyenekkel mindig eléri, hogy röhögjek. – Megyünk a vásárra, ráadásul Kai is ott lesz!

Mondatára szégyenlősen elmosolyodtam, mire magához húzott.

- Mit mondott? Egyáltalán hová tűntetek? – kérdezte miközben leült a kád szélére, én pedig magamra húztam a nadrágom.

- A szobájába rángatott és közölte velem, hogy mennyire idióta vagyok, hogy ilyen táncot akarok előadni élő adásban. Azt mondta, hogy Sehun-ah rábízott, ő pedig nem fogja átverni a barátját, ezért nem engedi, hogy ilyeneket csináljak a jelenlétében. Semmi több, mert akkor nem megszidott volna, hanem letámad… - dőltem csalódottan a mosdókagylónak.

- Szerintem nem csak a bátyádnak tett ígérete miatt tette… Tényleg, még mindig olyan szemét veled, mint amikor beköltöztél?

- Nem, tegnap a gokartozás után még motorral is hazahozott – vigyorogtam szélesen, mire Seolhyun egy aprót sikkantott.

- Uram Atyám! Ha ezt a sulidban tudnák, minden második lány féltékeny lenne rád – húzogatta a szemöldökét, mire hitetlenül felnevettem.

- Hogyha azt éreznék, amit én, akkor hidd el, hogy nem… 

- Mész valahová az este? – jött utánam, miután távoztam a fürdőből.

- Nem hiszem… Nem, nem megyek, miért? – fordultam felé kérdő tekintettel.

- Akkor itt alszom.

- Rendben, úgyis meg kell ünnepelnünk, hogy ez a kettő ott – böktem fejemmel a nappaliba játszó fiúkra. – Elvisz minket a vásárra.

- És persze azt is, hogy a szép pofimnak és neked hála szereztem kétszázötvenezer wont – tapsikolt.

- Ja és azt is, hogy nem fogunk csődbe menni a hobbijuk miatt.

- Addig oké, hogy a motorozás hobbi, na de Marknak a görögdinnye evés?

Összességében a napom elég eredményesen telt. Legalábbis, hogyha azt nézzük, hogy nem fogok csődbe menni, hogy csak fél percet táncoltam el a számból, láttam Jongin szobáját, és hogy a parti kajánkat sem nekem kell fizetnem, nagyon is jó napot zártam magam mögött. Ráadásul Seolhyun mellett lehetetlen unatkozni, így fáradtan terültünk szét a pihe-puha ágyamon, a takarón veszekedve.

Ezt a gifet meg itthagyom, mert annyira ICONIC moment, ahogy Nini huzza a sikotlozó fanok agyát hahahaha

+bonus Joy :3