3. fejezet

- sooyoung -

Mindig is szerettem a tényt, hogy az ágyam egyik oldala teljesen a falnak van tolva, hiszen akármikor a hátamon feküdtem, a hideg felületen tudtam pihentetni az égbe emelt, kinyújtott lábaim. Ebben a pozícióban hallgattam Seolhyun élménybeszámolóját a la múltheti buliról, miközben a mozgó, idétlen lábujjaim figyeltem.

- És akkor jött ez a srác, mint egy ramen göndör, szőke herceg, csak fehér ló helyett gördeszkán - kezdte mesélni részletekbemenően az új kiszemeltjével való találkozást. Hangja teátrálisan csengett, ezért nem tudtam annyira komolyan venni, mint szerettem volna. - Most azt gondolod, hogy ilyen hajjal, hogy jöhet be nekem valaki, amikor a szexi, férfias pasikra bukok, de higgy nekem, ha azt mondom, szexi volt. Nagyon szexi és magas. Na meg a gördeszka, én se értettem, kijön buliba gördeszkával? - hitetlenkedett, magam előtt láttam, ahogy megforgatja a szemeit. - De aztán kiderült, hogy annyira nem nagy piás, szóval kivételesen én sem ittam annyit, és életem egyik legjobb beszélgetését éltem át.

- Gondolom közelebbről is megismerkedtetek - kérdeztem huncut mosollyal, amit nem láthatott.

- Az a vicc, hogy nem - jelentette ki büszkén. - Vagyis a száját megismertem, igen, de mást nem, és ha azt vesszük, hogy még csak nyár eleje van és több szájjal nem kell megismerkednem, a jelenlegi két csókommal nagyonis jól állok - kérte ki magának durcásan, mire elnevettük magunkat.

- Igaz, igaz.

- Na folytatom: szóval táncol is, de még hogy táncol! Látnod kell Sooyoungie, imádnád.

- Biztos vagyok benne, hogy nincs még egy ember, aki úgy táncol, mint Kim Jongin - tiltakoztam elvarázsoltan.

- És vicces, egy őrült, találkoznotok kell - folyt belőle továbbra is saját mondandója, ahogy ignorálta a szavaimat.

- Seolhyun-ah, egy, még együtt se vagytok, egyszer találkoztál ve-

- Azóta folyamatosan beszélünk.

- Egyszer találkoztál vele, ráadásul nem fogok menni, tudod jól.

- A bátyád bandájával mész megint, mi? - kérdezte szemrehányóan.

- Nem, Seol, velük sem megyek. Tanulnom kell és neked is azt kéne, hogy fogod így megcsinálni a vizsgát? - Tudtam, hogy utálta ha noszogatom, de ha nem tettem volna, akkor túlságosan elengedi magát.

- Hétvége van, Oh Sooyoung! Majd hétköznap tanulok, neked is azt kéne, hétvégén pedig élvezni az életet.

- Örülök, hogy neked megy egyszerre a kettő. Nekem nem.

- Miért nem akarsz menni a bátyádékkal sem? Az elmúlt hetekben annyira élvezted.

- Rájöttem, hogy szörnyű folyamatosan Jongin közelében lenni, ráadásul ha ott van HyunAh is, akkor az egész arról szól, hogy miközben Jongin hozzáér vagy megcsókolja, az élet hányszor röhög a képembe egy este alatt, hogy "hahaha ez az, ami neked sohasem adatik meg".

- Ide figyelj! - váltott át komoly, dorgáló hangnemre. - Nagyon jól tudod, hogy én egyáltalán nem támogatom ezt az őrültséget a fejedben. Viszont, hogyha azt akarod, hogy Kai legalább fele annyira epekedjen utánad, mint te utána, akkor muszáj a közelében lenned. Időt és lehetőséget kell adnod neki arra, hogy megismerjen, és tudja, hogy mit hagy ki. Vagy azt hiszed a szép kis pofid elég lesz? Nem, mert jelen pillanatban a szép kis pofiban csak Oh Sehun húgát látja, a kislányt, akit pátyolgat kilenc éves kora óta, a fogadott húgát, a-

- Értem! - szakítottam félbe, ugyanis nem akartam sírni, hogyha pedig folytatta volna, akkor biztos eléri, hogy sírjak a nyomoromon. Viszont igaza volt, időt kell töltenem Jonginnal, hogyha azt akarom, hogy belém szeressen.

- Hol a bátyád, amikor ilyenekről beszélünk? - Hirtelen lett úrrá rajta a pánik.

- Ne aggódj, zuhanyzik, Jongin nemsokára itt lesz érte - válaszoltam kérdésére, közben pedig mint egy varázs csapásra, halk kopogást hallottam. - Gyere! - kiabáltam ki. - Seolhyun-ah, le kell tennem, itt van.

- Na az ördög meg is jelent. Puszi.

- Puszi.

Az ajtó kinyílt és egy eszméletlenül szexi Kim Jongin lépett be rajta. Farmer nacit és kissé buggyos, fehér inget viselt, jobb csuklóján egy egyszerű, fekete órát. Utáltam a tényt, hogy kezdtem felnőni, a testem pedig rengeteg olyan reakciót produkált mellette, ami az őrületbe kergetett.

- Csöppség - mosolygott rám, amit én kissé nehézkesen, de viszonoztam. Legszívesebben ledobtam volna valamivel, amiért nem tudott túljutni a Csöppség megszólításon.

- Sehun még fürdik, de be van kapcsolva a gép, hogyha kockulnál - ajánlottam fel, miközben az említett tárgyra mutattam.

Megrázta a fejét, hezitálás nélkül lehuppant az ágy szélére, majd hátravetette magát, így a feje az enyémmel ellentétes irányban állt, viszont nagyon is mellette. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig a falnak nyomott fenékkel, égnek álló lábakkal fetrengtem az ágyon.

- Ah, nem, inkább beszélgetek veled - közölte nemes egyszerűséggel, majd felém fordította páratlan arcát.

A szívem a hallottak és a látványa hatására kétszer olyan gyorsan kezdett verni. A kreol bőrét pásztáztam, a bőrhibáit, amiket normális esetben esélyem sincs meglátni, a növekedésnek indult, azonban még mikroméretű szörkezdeményeket a szája felett. Az ajkait, amik egyszeriben kiszélesedtek, felfedve hibátlan fogsorát. - Mik ezek a barna foltok az arcodon?

- M-mi? - makogtam összeráncolt szemöldökkel.

Jongin az érintett pontra mutatott, én pedig megdörzsöltem azt az ujjammal, majd a szemeim elé emeltem, hogy meglessem, mi is lehet az. Elgondolkodtam a barna folt láttán, majd reflexből bekaptam  az ujjam hegyét. Hm… jól gondoltam.

A férfi arcán fintor futott végig, mire leesett, hogy mit is csináltam előtte.

- Csoki! - közöltem hirtelen, idétlenül vigyorogva, mire egy öblös nevetés hagyta el a torkát.

- Hogy lehet így csokit enni - mondta inkább magának, mintsem nekem.

- Nem tudom… csak eszem.

- Komolyan nem jössz? - kérdezte, miközben visszafordult a plafonhoz.

Helyeslő hümmögést hallattam, majd elszakítva figyelmem világosbarna hajáról én is a plafont kezdtem pásztázni.

- Mit is szeretnél tanulni? - érdeklődött tovább.

- Pszichológiát, úgyhogy muszáj vagyok odatenni magam.

- Miért pont pszichológia?

Mert az anyám egy szemétláda.

- Kim Kai! - kiáltott Sehun boldogan, ahogy berobbantotta a szobaajtót egy szál törölközőben. - Miért nem szóltál, hogy megjöttél?

Sehun közelebb jött, majd lekezelt Jonginnal, közben pedig felrántotta ülő helyzetbe, én se haboztam törökülésbe tornázni magam.

- Úgyis szartál volna a fejemre és tovább zuhanyzol. - Jongin kihívóan nézett rá, mire a bátyám apró, csókos szája gonosz vigyorba kúszott.

- Tény.

Sehun az íróasztal és az ágy közötti szekrényhez lépett, aztán az önkényesen kisajátított polcán kezdett turkálni. Elővett egy alsónadrágot, majd egyáltalán nem zavartatva magát lehullott róla a törölköző, és felkapta a kezében lévő darabot.

- Nem hiszem, hogy a húgod a te fokhagymaseggedre kíváncsi. - fintorgott Jongin, mire Sehun kárörvendően felnevetett, én pedig megforgattam a szemeim.

- Jól hiszed…

- Úgy mondod, mintha te feszélyezve éreznéd magad előttem - kérte ki magának bátyám, immár alsógatyában, további ruhák után kutatva.

- Öltözz inkább.

Sehun egy fokkal kevésbé öltözött ki, mint Jongin, egy sima fekete nadrág és fekete póló kombót vett fel, de még ígyis úgy mutattak egymás mellett, mint akik egy fotózás helyszínéről jöttek. Mi tagadás, piszkosul jóképű volt mind a kettő, és remekül ellensúlyozták egymást: Jongin szögletes állkapcsa, széles orra, barátságos szemei, Sehun keskeny állával, hosszúkás orrával és ravasz tekintetével szemben. Sohasem értettem a bátyám hogy kaphatott ilyen állkapocs csontot, amikor az én fejem olyan, mint egy labda. Igaz, legalább egy szép labda.

Sehun befújta magát a kedvenc parfümjével és már készen is állt, hogy bevesse magát az alkohol tengerébe.

A fülembe dugott headseten keresztül áramlott a zene miközben Jongin autójának kulcsát forgatva a kezemben szenvedtem az ágyamon, zöld levelekkel tarkított ágyneműm már teljesen összekuszáltam, ahelyett hogy a kínait tanultam volna. Amint összeszedem magam, muszáj leszek megigazítani a huzatot, különben fel fog idegesíteni elalvás előtt. Azonban most még ez se izgatott annyira, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a tényt, hogy Jongin BMW-jének nyitja van a kezeim között.

Mióta a bátyám hazajött, Jongin a garázs mélyére süllyesztette a motorját, ugyanis majdnem mindig kocsival járt. Ezt nagyon tudtam sajnálni, mert eszméletlenül szexi volt, ahogy leszállt a járműről és kiszabadította hosszú tincseit a bukó alól.

Egészen addig elvoltam a kis rózsaszín világomban, amíg a legkevésbé kívánatos személy nagy, elhízott teste meg nem jelent a szemem sarkában. Azonnal hasra fordultam, kikaptam a fülhallgatóm, majd irritált, kérdő tekintetem az anyámra vezettem.

- Kinek a kulcsa az? - kérdezte karba font kezekkel, fölényeskedő hangnemétől a hideg rázott.

- Nem mindegy?

Én se voltam jobb, már képtelen voltam vele normális hangot megütni. Egyszerűen a jelenléte elég volt ahhoz hogy felhergeljen.

- Nem. Kié?

- Jonginé.

- Minek van nálad? Adjad majd én elteszem. - Szavait mozgás kísérte, ahogy egyből felém nyújtotta jobb kezét.

- Nem véletlenül nekem adták. Most pedig fáradj ki, légyszíves!

A kínai anyag után nyúltam, hátha akkor rászánja magát a távozásra - ha tanulok, akkor nagyobb esélyem lehet arra, hogy távozik.

Sajnos tévedtem. Továbbra is ott állt felettem, folyamatosan bólogatva, akár egy autóban lévő bólogatós kutya, erről persze nem ő tehetett, de már ettől is fel tudtam volna robbanni. Csak állt, engem bámulva, semmi érdemlegeset nem csinálva. Miért nem tud a saját dolgával törődni?!

- Légyszíves!

- Majd kimegyek én, ha akarok - közölte kötekedve, egy nagy, gonosz vigyorral a képén.

- Anya! - szűrtem a fogaim között, miközben feltérdepeltem. - Kérlek, menj ki!

- Ez az én egyhatod tulajdonú házam, te nem mondod meg nekem hova menjek.

Édes Istenem! Legalább tényleg az övé lenne teljesen, de nem...

- Megkértelek - helyesbítettem.

- Igen, meg - mondta szarkasztikusan, mire ökölbe szorult a tenyerem. - Add ide a kulcsot.

Visszafeküdtem az ágyra, újból a tananyagra figyelve, legalábbis próbáltam arra figyelni, de egyszerűen nem tudtam kizárni őt. Sem a fejemből, sem a mindennapjaimból, sem az életemből. Mindenhol ott volt és mindent megkeserített.

Visszadugtam a zenét, ő pedig szokásához híven bökdösni kezdett. Utáltam amikor ezt csinálta, addig bökdösött, amíg égő fejjel felé nem fordurdultam, aztán elmondta ugyanazt a hülyeségét ezredjére is, vagy csak egy jót nevetett a kínomon.

Pár perc után elértem a határaim, felpattantam az ágyról, és az ajtóhoz trappoltam. Kitártam azt, kezemmel jelezve neki, hogy arra van a kijárat.

- Menj ki! - utasítottam, már nem tudtam kedves lenni, nála nem működik. Nála semmi sem működik.

Továbbra is csak állt ott, már nem is mondott semmit, én pedig majd felrobbantam. Őt láthatóan szórakoztatta az idegbeteg fejem, ugyanis csak vigyorgott és nevetgélt. Táncolt azon a pár cérnaszálon, ami még maradt, élvezte, hogy szenvedek. Mi másért csinálta volna? Nem szeretetből az biztos, az ő szótárában ez a szó csak elvárás volt, amit mások felé támasztott.

Elengedtem az ajtót, átszeltem a kettőnk között lévő távolságot, megragadtam a húsos karját és elkezdtem kifelé húzni, viszont a feladat nehezebbnek bizonyult, mint arra számítottam. Túl nehéz volt hozzám képest, ráadásul nem meglepő módon most egyáltalán nem szédült. Taktikát váltottam, elkezdtem tolni, ez pedig elég hatásosnak bizonyult, ugyanis a következő pillanatban megmozdult, ezzel együtt pedig elkezdett sikongatni.

- Sooyoung! - kiáltotta a nevem. - Megmondom Anyunak - kezdte az érzelmi zsarolást, de nem érdekelt.

- Nem érdekel, akkor mondd meg Mamikának, nem érdekel. Megkértelek, hogy menj ki.

Minden egyes lépésénél noszogattam kifelé, ő pedig továbbra is kiabált és lassan, elefánt módjára lépkedett, az egész ház tőlünk zengett. Biztos voltam benne, hogy Mamika - akármit is csinál - nemsokára ide fog érni.

Már a célban jártunk, amikor anya megindult lefelé, az eddigieknél egy sokkal nagyobbat kiáltva, ahogy az óriási feneke találkozott a padlóval.

Felbukott a küszöbben.

Kezem a szám elé kaptam, hangosan, hirtelen szívtam be a levegőt, a félelem átjárt, ahogy lepillantottam rá. Rövid haja a kerek szemébe hullott, miközben megpróbált feltápászkodni, de nem sikerült neki.

- Te jó ég! Jól vagy? - sikítottam, majd leguggoltam érte, hogy segítsek neki felállni. - Úr Isten, Anya, jól vagy?

- Mi történt?! - hallottam meg Mamika hangját, mire anya könnyes szemekkel nézett fel rá.

- Sooyoung fellökött - közölte szemrebbenés nélkül, én pedig szájtátva ugrottam fel guggoló pozíciómból és engedtem el a karját.

- Hazudik! Mamika - kezdtem el én is a sírást -, én… én nem! Én csak toltam, de ő nem akart kimenni, úgyhogy elkezdtem, elkezdtem tolni, ő pedig felesett az ajtóban, én…

- Szörnyűek vagytok! - vágta hozzánk elcsukló hanggal. - Hogy mindig csinálni kell valamit, hogy sose tudtok nyugton maradni!

- Ő lökött fel! Be is lilult az egész combom - panaszkodott anya, miközben nagy nehezen felállt, felhúzta a hálóinge alját és az említett részre mutatott. Kék-lila folt volt az egész bal combja.

- Megkértem, hogy menjen ki! Többször is! - védekeztem hevesen.

Mamika csak megcsóválta a fejét, majd vörös szemekkel távozott a nappaliból.

- Ezért fel is jelenthetnélek - morogta anyám az orra alatt, mire kikerekedtek a szemeim. - Kíváncsi leszek mit fognak ehhez szólni az emberek, hogy már képes vagy erőszakos is lenni velem.

- Én megkértelek, hogy menj ki - sírtam. - Többször is, de te nem mentél! És nem én löktelek fel, csak toltalak, nem tehetek róla, hogy miközben léptél egyet, felestél az ajtóban! Ki kellett volna menned!

- Nem toltál, hanem löktél!

- Akkor löktelek - sóhajtottam megelégelve mindent, majd visszavonultam a szobámba.

Megkerestem Jongin kulcsát a paplan rengetegben, felkaptam az első pulcsit ami a kezembe akadt - ugyanis már elég későre járt -, majd elhagytam a lakást. Egy hely volt, ahol anyám biztosan nem tudott utólérni és ahova ilyen későn menni tudtam - Jongin autójában merültem el a sötét gondolataim között.

Hogy miért alakult így minden; hogy miért lett rákos, aztán ilyen az anyám, aki egykor mindent jelentett nekem; hogy miért kell ilyen stresszben töltenem a mindennapjaim; hogy miért kell ennyire utálnom az életem.

Végre, amikor már megszabadultam az iskolától, ami annak ellenére, hogy menedéket adott előle, mégis mélyre taszított; végre amikor pozitív időszak jönne, hiszen Sehun is hazajött, ő akkor is itt van, és elront mindent.

Miért kell így élnem? Miért kell így élnie Mamikának? Ismételtem újra és újra, egészen addig, míg végül álomba nem sírtam magam.

Ablakon való kopogásra pattantak ki a szemeim, hirtelen ültem fel a hátsó ülésen, majd vágódtam a kocsi jobb oldali ajtajának, amint megpillantottam bátyám részeg, árnyékokkal festett, ijesztően mosolygó képét, ahogy az ablaküvegnek dől. Kezem azonnal a szívemhez rántottam, miközben én az éltető levegőért kapkodtam, addig Sehun jóízűen nevetett.

- Te szemét! - kiabáltam ki neki két levegővétel között.

Újra megkocogtatta a kocsi ablakát, mire beadtam a derekam és kinyitottam az autót. Sehun nem habozott, azonnal elfoglalta a kormány előtti helyet, majd felém nyújtotta az alkoholtól remegő kezeit. Kíváncsi tekintettel néztem rá, mire megmozogtatta ujjait és megszólalt.

- A kulcsot.

- Háh! Na még mit nem! - tiltakoztam, erősen a mellkasomhoz szorítva a kívánt tárgyat.

- Sooyoungie, Jonginie az egyik exénél kötött ki, hogyha nem akarjuk hogy Hyunah otthagyja, akkor cselekedni kell - érvelt Sehun, azonban engem egy cseppet sem sikerült meggyőznie.

De mi van ha én azt akarom, hogy szakítsanak?

- Egy kapcsolat nem ér annyit, hogy bajod essen! - erősködtem, nem csak magam miatt. A szavaimban őszinteség is volt.

- Sooyoungie, ma tanítok neked egy leckét! - Sehun mozgolódni kezdett, még jobban felém fordult, már-már kiesett az üléséből, de nem zavartatta magát. Mutatóujjával körözött egy ideig, majd végre megállapodott az orrom előtt. - Barátot és hátra…

Összeszűkített szemekkel néztem rá, ujjaim mutató ujjára kulcsoltam, elnyomtam az orrom elől, de hamar kiszabadult a szorításomból és visszatért az eredeti pozíciójába.

- Barátot cserben és hátra sohasem hagyunk! Hah! - ujjongott sikerességén. - Igen, ezaz! Barátot hátra és cserben sosem hagyunk!

- Akkor menjünk gyalog, az a csaj nem lakik messze. - Hangosan emlékeztem vissza, bátyám viszont rögtön elvetette az ajánlatom.

- Nem! Jongin… Jongin bajban van, sietni kell! Jonginért!

- Sajnálom Sehunie - suttogtam, majd megpaskoltam a buksiját.

- Hát jó!

Mérgesen visszafordult a kormányhoz, majd lehajolt alá és elkezdett matatni. A hangok alapján semmi jóra nem tudtam következtetni, csak idő kérdése volt, hogy eltörjön valamit.

- Mi a francot csinálsz? - estem neki, ugyanis kezdett felbosszantani.

- Beindítom kulcs nélkül! Duh!

A Jongin volt barátnője felé vezető út életem talán legfélelmetesebb útja volt. Rettegtem. Nem csak attól, hogy nekünk bajunk esik, hanem attól is, hogy valaki másnak is bajt fogunk okozni, ráadásul nem is kicsit. Részegen sose szabadna vezetni, még csak négy utcát se, de Sehun készen állt tönkretenni azt az autót…

Oké, hülye voltam. Nem kellett volna. Sehun nyugtató, részeg mondatai pedig csak még jobban növelték bennem a feszültséget. Mintha fel tudta volna mérni a helyzet komolyságát.

Odaérve remegve szálltam ki az autóból és szaladtam Sehun után, aki nem zavartatva magát már bent is volt a kapun. Dörömbölt párat az ajtón, majd előre hátra dülöngélve várta az ajtónyitást. Hogyha körömrágós típus lennék, akkor már biztosan elrágtam volna az összeset.

Egy középkorú nő nyitott ajtót és invitált beljebb minket, ő volt az anyuka, ebben biztos voltam, mert a családaink ismerték egymást. Felvázoltuk, hogy Jonginért jöttünk, természetesen furcsán nézett ránk, végül megszólalt:

- Ki vezetett? - Rémisztő volt a hangja, tekintete csak úgy cikázott közöttünk.

- Sooyoung! - vágta rá Sehun, mire kikerekedtek a szemeim, de gyorsan rendeztem az arcvonásaim.

Apám!

- Már van jogosítványod? - csodálkozott a nő, miközben Sehun megindult a lépcsőn felfelé.

- Pár hete - nyögtem, majd gyorsan Sehun nyomába eredtem. Vajon ez a nő azt is tudja mennyi idős vagyok?

- Kim Kai! - ordította bátyám, ahogy meglátta Jongint az ágyban szétterülve.

Az említett szemei lassan kezdtek el kinyílni, lomhán, aprót ásítva ült fel, majd az egyik szemöldöke a magasba szaladt, ahogy felmérte a terepet. Amint leesett neki, hol is van, azonnal felpattant, és a cuccait összeszedve rohant felénk, majd a bátyám karjaiba vetette magát.

- Oh Sehun! Az ég áldjon! Meneküljünk innen - próbálta suttogni Jongin sikertelenül, miközben átkarolta Sehunt és már rohantak is az ajtó felé.

- Elnézést a késői zavarásért! - mondtam búcsúzóul mielőtt én is elhagytam volna a házat.

Sehun lelke megkönnyebbült, amint az autó biztonságos falai között találta magát elkószált legjobb barátjával. Jongin szintén nem bírta befejezni annak az ecsetelését, hogy mennyire rosszul jött volna ki, hogyha most az exénél alszik. Mindeközben én azért hálálkodtam, hogy az autóval nem haza, hanem csak az utca végéig kellett menni.

Az aznap estét végül mindhárman az autóban töltöttük.