2. fejezet

 Sziasztok!

Ezt a részt nehézkes volt átnéznem, mert a jelen és múlt időkben ide-oda ugráltam miközben írtam... rip. Úgyhogy remélem sikerült kiszúrnom minden nem ideillő igeidőt :D

Ez egy kellemes kis részre sikerült, remélem ti is élvezni fogjátok, legalább fele annyira, mint amennyire én élveztem az írását!

Jó olvasást mindenkinek :3

- sooyoung -

Mikor pici voltam, Sehunnal sokszor csináltunk együtt sok mindent, ilyen volt például az együtt alvás is, ami nagyon sokáig megmaradt az életünkben, aztán a bűntársam egyszercsak tinédzser lett. Viszont most itt vagyunk, ő, mint felnőtt, ezúttal én, mint tini, és a körülményeknek köszönhetően ismét együtt kell aludnunk.

Viszont már nem olyan jó buli, mint régen, ugyanis Sehun horkol, mint a mennydörgés, és folyamatosan a falhoz szorít. Vékonyka lábaimmal próbáltam arrébb lökni, de nem ment, túl nagy lett a teste ahhoz, hogy elbírjak vele. A horkolása ellen próbáltam elzárni a levegője útját, azonban ez kevés volt, azt pedig nem szeretném, hogy megfulladjon.

Alig tudtam aludni, az agyamnak nem volt elég ideje újratöltődni, így hiába kellene, hogy lekössön a gyűrűsférgek dúcidegrencere, egyszerűen nem megy. Az ágyon fekszem - hiszen a bátyám nem hagyott más választást, amikor elfoglalta az íróasztalomnál a gépem -, és így nem tudok figyelni, helyette inkább a halvány rózsaszín falra festett, a fényben szinte táncoló hangjegyeket vizslatom.

Ráadásul Sehun továbbra is az idegeimen egyensúlyozik, ahogy a cs-ből kihallatszó lövöldözés egy pillanatra sem hallgat el, mellé pedig percenként ordít egyet.

- Isten szerelmére, Oh Sehun! Valakinek tanulnia kell, vagy nem lesz hová iskolába mennie szeptembertől! - rivalltam rá, amint elszakadt a türelmem utolsó vékony szála is, miközben megindítotam az egyik kézreeső plüssállatot.

- Két hete se vagyok itt, nem kibírod? - támadt vissza. - Egyébként is, megbukni úgyse fogsz.

- Nem az a célom, hogy ne bukjak meg! - világosítottam fel. - Muszáj ötöst szereznem, nem azért megyek át ebbe a suliba, hogy a seggem lógassam, hanem a pszichológia miatt.

Az általam választott gimi arról híres, hogy nem csak művészeti, hanem egy tudományos tárgyat is lehet emelt szinten tanulni, ezzel segítve a tanulókat, hogy több lábon álljanak. Én a tánc mellé a biológiát választottam, hogy később pszichológia szakra tudjak majd tovább menni, azonban a sikerhez vezető út rögös, nagyon rögös.

Mivel eddig a tánc nem volt hivatalosan az oktatásom része - biológiát pedig nem emelt szinten tanultam -, augusztus elején kénytelen vagyok osztályozó vizsgát tenni mind a kettőből. A tánc vizsgát kisujjból kirázom, ebben nem kételkedem, viszont az eredményes biosz vizsga érdekében fel kell áldoznom a nyaram nagy részét. Arról nem is beszélve, hogy kínai vizsgát is tennem kell, amiből mindennél katasztrófálisabb vagyok.

Bye bye szabadidő, hello biosz és kínai korrepetálás!

A képernyőn végignéztem, ahogy Sehun karaktere meghalt, mire ő levette a fejhallgatóját, hogy mindenféle akadály nélkül hozzám tudjon gurulni a székkel.

- Idefigyelj, Sooyoung-ah - kezdte, miközben a mancsomra rakta óriási kezeit. -  Megcsinálod, úgyis menni fog. És tudod miért? Mert képes vagy mindent elérni, amit szeretnél, végtére is Kim Haeun lánya vagy - piszkálódott, mocskos vigyorral a képén. Anyám, ha akar valamit, mindig addig megy érte, amíg meg nem szerzi, mindegy, milyen áron. Egyszer lehet én is tényleg olyan leszek, mint ő, és addig megyek, amíg Jongin az enyém nem lesz? Sehun tekintete hirtelen komollyá vált, úgy folytatta.  - De ami még ennél is lényegesebb, hogy Oh Sehun a bátyád.

- Na, menj a picsába! - kiáltottam rá, miközben a lábamat hátulról előre lendítettem, oldalba rúgva őt. Fájdalmas nyögése zene volt a füleimnek. - Akkor egy szemét vagy.

- Tudom, te kis béna. Élvezem - nevetett fel drámaian, majd feltett kezekkel visszagurult a játékához.

Értékeltem, hogy a testvérem csendesebben játszott kemény negyed óráig, azonban utána ismét képtelen voltam koncentrálni. Muszáj tanulnom, viszont így nem megy, aztán nagy szenvedéseim közepette egyszer csak eszembe jutott a megoldás. A szobámban nem tudok tanulni, mert itt van Sehun, a nappaliba szintén, mert ott megtalál anyám, viszont Mamikához mindig hátra mehetek a kisházba.

Felkaptam a tankönyvet és a jegyzeteim, ebben a kis szobában az ajtó felé szerencsére elhaladtam Sehunnie mellett, így lehetőségem nyílt rá, hogy kárörvendések közepette lökjek rajta egyet. Hangos átkozódása tölötte be a teret, ahogy visszaintegettem neki az ajtóból egy csábos mosollyal az arcomon.

A célhoz vezető pár méteren szerencsére nem futottam össze anyámmal, amiért többször is hálát adtam fejemben. Mamika a kihúzható kanapéján pihent, miközben az aktuális drámáját nézte a tévében, érkezésemre kérdő pillantással válaszolt, miközben lejjebb vette a hangot a telin.

- Sehun nem hagy tanulni - panaszkodtam azonnal, majd az ablak alatti fotelbe vágtam magam.

- Tudod, hogy ide mindig jöhetsz, Sooyoung-ah - biztosított melegséggel teli hangon. - Egyébként is menni akarok a kertbe.

Amikor apáék elváltak, a családi ház eladásra került, mindenki ment amerre jónak látta. Akkoriban még nem tudtam volna elképzelni az életem anya nélkül, a bátyám sem, ezért vele tartottunk, viszont anya nem igazán dolgozott életében, így az ő gyerekkori otthonába kellett jönnünk, vissza Mamika eredeti családi házába.

Nem valami nagy, de hármunknak megfelel, ráadásul Mamikának sem kellett kert nélkül maradnia, hiszen a külvárosban található, így továbbra is foglalkozhatott a termesztés és a virágok iránti szenvedélyével. Egyedül a tényt utáltam, hogy Mamikának hátul kellett megküzdenie a tél zord időjárásával és az apró spájzzal, amit zuhanyzóvá alakíttatot pár éve. Nem azt mondom, hogy meg lehet nála fagyni, de az én ízlésem szerint lehetne melegebb is, persze ez a sár nem teljesen kenhető anyámra, mert Mamika inkább elvan hátul a hűvösben, mint hogy mi szenvedjünk.

Ha anyám nem itt élne, akkor ez lenne az én menedékem, ahogy Mamika is mondta, ő mindig tárt karokkal vár.

A szokásos kis én időmet töltöttem, messze a biosz és a kínai anyagtól, falva a nemrég beszerzett olvasmányom sorait, továbbra is az ágyon fetrengve, hiszen a testvérem még mindig a terrortámadás kivitelezésével, vagy épp a  terroristák megállítással volt elfoglalva.

Egy pittyenés, majd több zavart fel az olvasásból, ahogy felvillant az éjjeliszekrényen heverő telefonjának a képernyője.

- Valaki írt - hívtam fel rá a figyelmét.

- Nézd már meg ki az és mit ír, légyszi - kérte, mire egy terhes sóhaj kíséretében lecsekkoltam az üzeneteket.

A szívem gyorsabb ütemre kapcsolt ahogy megpillantom a feladó nevét. Bárcsak az én telefonomra érkezett volna mindez - egy világban, ahol Jongin viszonozza az érzéseim.

- Jongin és azt írja, hogy „Grill este Baekhyunéknál? Jön Jiwon is. Ha ez nem elég meggyőző, akkor jön Jeong, ami azt jelenti, hogy sajtos gombák” kettőspont dé, kettőspont dé, sok sok kettőspont dé és kettő kacsintós fej.

Jeong, mint Jeong Jaehyun?

- Írj neki vissza, hogy Jiwon ígyis-úgyis az ágyamban köt ki egyszer, viszont a gombákra nem lehet nemet mondani.

Engedelmesen visszaírtam, pont úgy, ahogy azt testvérem mondta, minden másról megfeledkezve, egyedül Jonginon és Jaehyunon elmélkedve. Már tettem volna le a telefont, amikor felbukkant a személyes kisördögöm, és elkezdett győzködni, hogy miért is lenne jó, hogyha trollkodnék Sehun üzenetei között. Végül elvetettem az ötletet, nem vagyok annyira aljas, mint Őnagysága a gépemnél.

Már visszatértem A szürke ötven árnyalatához, amikor az emlegetett szamár hirtelen mellém vágta magát az ágyon.

- Miért olvasod ezt a szart? - esett nekem szörnyülködve, miközben az arcomba pöckölte a könyvet.

- Mert ez megy most mindenhol, és kíváncsi voltam? Duh - magyaráztam szemforgatva.

- Sooyoung-ah, még csak tizenhat vagy - közölte komoly hangon, mintha nem lettem volna tisztában ezzel.

- Ez csak egy könyv, és nem a szex miatt olvasom.

Sehun felhorkant, majd a hátára vetette magát, a plafont kezdte vizslatni. Ez a vihar előtti csend. Visszatértem a könyv soraihoz, nem volt időm arra várni, mond-e bármit is. Aztán egyszer csak meghallottam a hangját, de bár ne tettem volna.

- Szűz vagy még?

- EZ MOST KOMOLY? - sipítottam, miközben összecsaptam a regényt és törökülésbe vágtam magam, ő pedig követte a példám. - Oh Sehun!

- Oh Sooyoung!

- Szerinted nem mondanám el? - kérdeztem, őszinte csalódottsággal a hangomban.

- Nem tudom! - Feszülten a hajába túrt. - Hónapok teltek el, nem voltam itt, ráadásul egy ilyen könyvet olvasol - sorolta az indokait, a végén pedig grimaszba torzult az arca.

- Oppa..

- Ne Oppázz itt nekem.

- Oppaaaa - ismételtem meg heccelve, hiszen utálta -, ha valaha is megszűnik a szüzességem, te tudni fogod. Én is mindent tudok rólad, akkor miért tartanék magamban előtted bármit is?

Eszembe jutott Kim Jongin, hirtelen elöntött a bűntudat. Ő más tészta, próbáltam vigasztalni magam.

- Gyere velünk délután, tudod, a grillparti Baekhyunéknál. Jó buli lesz.

Ignorálta a kérdésem, de tudom, hogy az invitálása minden lehetséges válasznál többet ér. Eddig sose hívtak sehová, egyedül akkor csöppentem bele a buliba, hogyha hozzánk jöttek, hiszen túl kicsi voltam. Viszont most más a helyzet, most már talán egy lehetek közülük, legalábbis ha a tesómon múlik.

- Szívesen mennék, de…

- Nincs de! Jössz és kész, éjszaka meg a délután úgyse tudsz tanulni. Ez az első bulis nyarunk együtt, nem tanulhatod végig az egészet - noszogatott, teljesen fel volt pörögve.

- De ha úgy sülnek el a dolgok, akkor a holnapi napom is kuka - céloztam félőn a másnaposságra. Ki tudja, lehet nem akarja, hogy valaha is alkohol közelébe kerüljek.

- Akkor majd máskor sülnek el úgy. Amúgyis, te Oh Sooyoung vagy, úgyis megcsinálod, és nem azért, mert az én húgom vagy, hanem azért, mert te te vagy - jelentette ki, miközben kétszer megbökte a mellkasomat.

Nem törődve a még mindig rajtam pihenő ujjával rántottam őt az ölelésembe. Talán tényleg enyém a legjobb báty a világon. De szigorúan csak talán.

Úgy tűnt hivatalosan is Jongin lett Sehun-ah személyes söfőrje. Mindenhová ő vitte a bátyám, és most is ő jött értünk. Szokásomhoz híven középen foglaltam helyet, hogy minden a látóteremben legyen, hogy mindent hallhassak.

Még otthon megkérdeztem Sehuntól, hogy Jeong az a Jeong-e, akire én gondolok. A sejtésem beigazolódott, tényleg Jeong Jaehyunról beszéltek, nekem pedig rögtön megindultak a fogaskerekeim.

Jaehyunt sokkal később ismertem meg, mint Jongint, igazából csak pár éve volt, hogy először megjelent nálunk. Ahogy telt az idő, a Haechan iránti gyermeki vonzódásom teljesen átalakult, olyan lett akár egy második báty, így Sehun barátai közül már csak Jaehyun az, aki erős vonzódást tud belőlem kiváltani.

Akaratlanul is mindig mindenben Jonginhoz hasonlítom, viszont sosem tudtam objektíven állni a dologhoz, így mégha Jongin egyértelműen vesztes is valamiben, számomra akkor is ő a győztes. Annak ellenére, hogy Jaehyun verhetetlen nőcsábász volt, rengetegszer kívántam azt, hogy bárcsak ő állna fel mindig a dobogó tetejére, ugyanis akkor három évvel több esélyem lett volna. Pontosan azzal a három évvel, amennyivel fiatalabb volt, mint Jongin.

Saját a-jókislány-megváltoztatja-a-rosszfiút típusú történetünk lehetett volna.

- Szóval azt mondod, ma ott lesz Jiwon? - kérdezte Sehun vágytól égő tekintettel.

- Igen, úgyhogy lesz egy jó estéd - válaszolt kajánul Jongin, miközben végignyalt az alsó ajkán. Ugh...

- Férfiak - motyogtam magam elé, mire a srácok egyszerre horkantak fel. - Amúgyis, ki ez a Jiwon, akiről beszéltek?

- Valami csajszi az egyik környéki suliból. Egyik este összeakadtunk és azóta fűzöm, majd kiderül mi lesz - mesélte tömören, egy vállrándítással is jelezve, hogy annyira nem nagy dolog.

- Nem úgy hangzik, mint az igazi - mondtam.

- Nem is azt keresem.

Útközben megálltunk az egyik hipermarketben, hogy vegyünk gombát és sajtot, mert Jaehyunnak kiment a fejéből. Persze a fiúknál ment a puffogás, hogy hogyan lehetett pont a híres-neves sajtos gombákat elfelejteni, amivel én még nem tudtam azonosulni, hiszen sosem volt lehetőségem megízlelni őket. Sehun elmondása alapján viszont muszáj, hogy isteni legyen, szóval nagyok az elvárásaim.

Megérkezve Baekhyunékhoz boldogan konstatáltam, hogy nincsenek sokan, köszöntem Sunminek, Taeminnek, Marknak, és annak a pár csajszinak, akik közül az egyik Jiwon. Nem foglalkoztam különösebben a megismerésükkel, főleg, hogyha a csaj úgyse sokáig marad a bátyám életében. Helyette a konyhába indultam, hogy eltegyem amit a boltban vásároltunk, ott pedig Jaehyunnal találkoztam, aki elmélyülve tanulmányozott valamit a hűtőben.

- Hu! - ijesztettem meg a füléhez hajolva, mire ugrott egyet és beverte a fejét a hűtő tetejébe.

Nevetni kezdtem, miközben ő a buksiját simogatva, morcosan fordult felém.

- Oh Sooyoung? - kérdezte.

Hercegeket megszégyenítő vonásai meglepődöttséget sugároztak, amint felfogta, hogy tényleg én vagyok, megjelentek a gödröcskéi, az édes látvány oda vonzotta a tekintetem. Ez pont olyan dolog, amiben verné Jongin furcsa gödröcskéjét, hogyha pártatlan lennék.

- Ezer éve!

- Bizony ám! - bólogattam, még mindig vigyorogva. - Mi jót csinálsz itt egyedül?

- Én vagyok a séf, mint mindig. - Irritált volt a hangja, biztos nem élvezi annyira, hogy egy időre mindig el van zárva a társaságtól, bármennyire is szeret főzni. - Sikerült megvenni, amit kértem? Minél előbb össze kéne őket rakni, hogy ne halljunk éhen. Vagy legalábbis hogy a bátyád ne nyírjon ki - helyesbített, mire mind a ketten felnevettünk.

- Igen, itt vannak. - Elé emeltem a szatyrot, majd az étkezőasztalra tettem, hogy mindenhez kényelmesen hozzáférjünk.

Jaehyun elkezdte átnézni a termékeket, a kezébe vette a gombákat, majd a sajtot, értetlenül nézett miközben egy horkantás kíséretében visszadobta őket az asztalra.

- A bátyád és Kai inkompetens, tudtad?

- Miért is? Persze az általános dolgoktól eltekintve, most speciál miért is? - pislogtam nagyokat.

- Ezek sajttal töltött gombák lesznek, de ekkora gombákat hogy a picsába fogok megtölteni bármivel is? - panaszkodott, miközben lökött egyet az asztalon lévő apró csiperkegombákon. Azt kell mondanom, hogy igazat kellett adnom neki. - Ráadásul nem ilyen sajtot kellett volna hozniuk, ettől nem lesz semmilyen kívánt íze.

- Segíthetek beleszenvedni a sajtot, ha szeretnéd.

- Azt megköszönöm! - emelte rám hálás szembogarait. - Viszont előre szólok, hogy szét fognak törni, úgyhogy ne érezd magad rosszul miatta, ha megtörténik. Nem a te hibád lesz.

- Értem, Főnök!

Séfemmel nekiestünk a kaja előállításához, és szomorúan tapasztaltam, hogy igaza volt. A gombák nagy része tényleg túl kicsi volt, és annak ellenére, hogy megkért ne érezzem rosszul magam, egy kicsit mégis bűntudatom volt. Ott voltam, amikor Sehunék bevásároltak, mégse esett le, hogy nagyobb gombákat kéne venni.

Jaehyun időközben elment a mosdóba, viszont valaki nagy valószínűséggel megtalálhatta útközben, ugyanis egy jó ideje nem jött vissza. Nem haragszom rá, nagyobb szüksége van arra a társaságra, mint nekem, ráadásul szívesebben gurítja le a feleseket is, mint én. Legalább addig sem noszogatnak, hogy igyak meg egy-két kupicával.

Az emberek túlnyomó része általában iszik az ilyen összejöveteleken, én azonban mindig is az a személy voltam, aki az alkohol pusztítása helyett felkeresett minden ehető dolgot a helyszínen. Míg másokat csak inni láttál, addig engem csak enni, de ez sosem zavart eléggé ahhoz, hogy megálljak. Magamban mindig jót szórakozom ezen.

Így alakult, hogy már legalább a hatodik maréknyi mogyoró adagot öntöttem a számba. Lehet mégse kellett volna a konyhában egyedül maradnom.

- Nem félsz, hogy kipattogsz? - hallottam meg hirtelen a kedvenc hangom, ahogy Jongin lehuppant elém a székre. Nagy tenyerével ő is belemarkolt a magvakkal teli tányérba.

- Nem szoktam - rántottam vállat büszke mosollyal.

- Jó neked!  - sóhajtott, majd újabb marékkal öntött húsos ajkai közé. Úgy néz ki nem érdekli, hogy ezek szerint az ő bőrének nem tesz jót. - Majd szólj, hogyha már a… - hümmögő hangot hallatva gondolkodott -, az ötödik adagnál járok. - Biztosítva magát bólogatni kezdett, hogy az még biztonságos mennyiség kell legyen.

- Rendben - kuncogtam, majd folytattam a töltögetést.

Jongin is egy csiperke után nyúlt, ami amint beletette a sajt darabot meg is repedt. Meglepetten és értetlenül állt a dolgok előtt, kissé kitágult, étcsokoládé szemeivel, nagyokat pislogott, ezzel akaratlanul is jókedvre derítve.

- Ne aggódj, tördelnek folyamatosan, nagyobb gombákat kellett volna venni - nyugtattam meg, mire egy halk ó hagyta el a száját, de nem tántorodott meg, folytattta a munkát.

- Eltűnt a frufrud - közölte a nyilvánvaló tényt, miközben átható tekintettel vizsgálta az arcomat.

A szemébe kellett volna néznem, de egyszerűen nem ment…

- Ö… igen. Szörnyű? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, aggódó hangsúllyal.

- Ö, igen, vagyis, nem. Nem, nem szörnyű! - hebegett, amivel teljesen összezavart. - Csak nagyon más, sokkal - egyre halkult, úgy folytatta -, nőiesebb így az arcod. Kezdesz felnőni. - Meleg mosolya és csillogó tekintete a lelkemig hatolt.

Kislányos zavaromban beletúrtam a hajamba, és oldalra fordítottam a tekintetem, a ház előtti utcát néztem, a kint parkoló autóját.

- Ha már itt tartunk - mondtam izgatottan, hirtelen fordulva felé -, neked meg sokkal világosabb és bundeszliga séród lett!

Pimasz stílusom megmosolyogtatta.

- Szörnyű? - idézett, egyik szemét összeszűkítve, grimasszal az arcán.

- Retros.

Egy hangos ah-t hallatva hátravetette a fejét, míg két kézzel végig szántotta a haját. Felkacagtam a szenvedése láttán.

- Tetszik. Akármennyire furcsa is, de tetszik - nyugtattam meg, mire egy fejcsóválás volt a reakciója.

- Már azt hittem Hyunah átvert - mondta játékosan, miközben mogyoróért nyúlt.

Mondata messzire repítette az eddigi jókedvem, legszívesebben elmenekültem volna. Nem akarok a barátnőjéről hallani, nem akarom még elfogadni ezt a tényt. Több idő kell, hogy megbírkózzam vele, habár lehet a világ összes ideje se lenne elég. Nem lehetne ezt a nőt egyszerűen csak kiradírozni ebből a történetből?

- Hogyhogy ő nincs itt? - kérdeztem félve attól, hogy a válasza az lesz, nemsokára megérkezik, közben pedig ismét a gombáknak szenteltem volna a figyelmem, de szerencsétlenségemre már egy se maradt. Ha véletlen leborítanám a tálcát…

- A táncteremben van, még nálam is nagyobb megszállott, hogyha a mozdulatai tökéletesítéséről van szó - árulta el, halvány görbülettel az arcán. - Plusz annyira nem is bírja a piát, úgyhogy így én is nyugodtabb vagyok.

- Nem muszáj inni, én már csak tudom. - Csípős volt a hangom, amit nem tudom Jongin kiszúrt-e.

- Igaz. De most már itt az ideje, hogy csatlakozz hozzánk odakint. Nem azért hozott a bátyád, hogy egyedül zabáld fel az összes mogyorót a konyhában.

Hulla fáradtan vetettem le magam Haechan mellé a hosszú, párnás bőrkanapén. Lábunk összegabalyodott, ahogy mind a ketten elfeküdtünk, nem foglalkozva a ténnyel, hogy helyet hagyjunk egymásnak. Sunmi és Taemin kivételével senki nem ment fel az emeletre, szétszórva próbáltunk helyet találni magunknak.

- Yah! Oh Sooyoung! Az ott az ÉN helyem! - ordított rám Mark ingerülten, akadozó nyelvvel, amikor már készen álltam átlépni a sötétségbe. - Lee Donghyuck csináljá’ má’ valamit, de azonnal!

- Csak volt - motyogtam az oldalamra fordulva.

- Szóval volt ez a srác a gimiben - Baekhyun továbbra is beszélt, annak ellenére is, hogy senki sem figyelt rá -, magas, jóképű, vicces, pont mint én. Utáltam.

- Magas? - kérdezett vissza kétkedve Jaehyun, mire mindenki szakadt a nevetéstől.

- Yah!

Sehun kintről jövő ittas hangja semmi jóra nem engedett következtetni, így kelletlenül felültem, majd a többiekkel egyetemben végig néztem a kis műsorát az óriási tolóajtón és ablakokon keresztül.

Sehun a maga mellett lévő hat kupicát szépen lassan elkezdte megtölteni - a piás üveg nagyrésze az asztalon és a földön végezte -, majd szép sorjában mindet kitette maga elé. Ekkor már több liter boron és töményen volt túl a társaság, mindenki meg volt halva - az emberek a földön, kanapén, széken, lépcsőn, hintaágyban próbálták álomra hajtani a fejüket. Azonban a bátyám még hajnali négy órakor is elemében volt.

- Yah! Ki van töltve a pia, gyertek! - kiabált be hozzánk ismét.

- Sehun maradj már magadnak! - kiabált vissza Mark.

- Mit maradjak?! Gyertek inni, ti szerencsétlenek! - erősködött továbbra is.

- Nekünk ehhez már nincs kedvünk, inkább aludj te is! - fordult át a másik oldalára Jaehyun.

- Jól van - biggyesztette le ajkát lemondóan. - Ha ti nem jöttök, akkor majd megiszom egyedül!

Tudom, hogy azt remélte, ezzel ki tudja csalogatni a csapatot, de legnagyobb bánatára tévedett. Amikor már percek óta nem mozdult senki, megfogta a sorban lévő első poharat és lehúzta azt, az arcán megjelent a fintor, de nem foglalkozott vele, küldte utána a másikat.

- Uh! - köhintett, miközben hevesen megrázta a fejét. Felemelte a mutatóujját, majd bizonytalanul megszólalt. - Most, hogyha ezt megiszom - ingatta meg a poharat -, talán, mondom TALÁN, berúgok. - Egy lökéssel lehúzta a tartalmát, a következő pillanatban az asztalon koppant a feje. Kárörvendő, halk nevetést hallattam. Idétlen.

- Ideje volt - morogta Jongin, majd szipogott egyet, ezt követően figyelmét teljesen az alvásnak szentelte.

Hála az égnek ez volt az este végszava. Legalábbis azt hittem, amíg a ház ismét Mark dühétől nem zengett.

- Donghyuck!