10. fejezet

 

Sziasztok!

Hah, elérkeztünk az első szemszögváltáshoz! Már kezdtétek azt hinni, hogy nem is lesz, mi? XD De van, és egek, nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! Igyekezni fogok, hogy bár nem lesz rengeteg Jongin szemszög, de hogy ami lesz, az jó legyen. Kicsit félek, mert nem tudom mennyire fogom tudni írásban érzékelhetően elhatárolni Jongin és Sooyoung szemszögeit meg gondolkodását, de hát... próbálkozni kell, aztán az ember fejlődik.

Egyelőre két Jongin szemszöget írtam, ez az egyik, a másikat pedig tegnap fejeztem be, de a tegnapit imádtam írni, úgyhogy tényleg remélem, hogy ti is legalább fele annyira fogjátok szeretni, mint én :3

Jó olvasást!

- sooyoung -

Legnagyobb bánatomra vagy inkább örömömre, igen egyértelműen örömömre, mert nem így szeretném látni életemben először Jongin férfiasságát, a katasztrófa elmaradt.

Hyunah hirtelen megjelent a nappaliból, amire én egyáltalán nem voltam felkészülve, és hősiesen magához ölelte Jongin meztelen testét - erre még úgy sem voltam felkészülve -, elhárítva a bajt. Azzal viszont nem számolt, hogy Sehun még időben repül át a helyiségen, hogy megfogja a csúszó törölközőt, de helyette az ő fenekét érte el.

Sehun megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, hogy nem történt baj, míg Mark és én önfeledt hahotázásban törtünk ki. El sem hiszem, hogy ez történik!

- Yah! - kiáltott a bátyámra Hyunah, mire mindenki megrezzent az előszobában.

- Meg akarsz halni?! – ordította Jongin is, ahogy észrevette, hogy a bátyám kezei a barátnője domborulatain pihentek, majd hátrált pár lépést.

- Te akarsz meghalni?! – kontrázott Sehun, miközben felháborodottan végig mutatott Jongin ádámkosztümös testén. 

- Sehun, remélem, hogy elég emlékezetes pillanat volt – nevettem tovább, miközben Markot csapkodtam.

- Sooyoung, te csak fogd be – mutatott rám fenyegetőzve. – Ez mind a te hibád.

- Az enyém? – képedtem el. – Neked elmentek otthonról?

- Igenis a tiéd, mert ha te nem lettél volna most itt, akkor nem lett volna baj, hogy Kai miben mászkál és miben nem…

- Édes, ezt inkább tartsd meg a hálószobába - jegyezte meg Hyunah játékosan, miközben végigsimított Jongin arcán.

Hell is other people*. Hát igen, mennyire igaz. Otthon anyám volt a poklom, itt pedig…

- Mi ez a nagy hangzavar? - lépkedett le komótosan az emeletre vezető lépcsőn Haechan. - Jongin-ah nagyon csábítóak a fokhagymáid - jegyezte meg, ahogy végig pillantott az említett felé eső hátsóján. Igen, nadrágon keresztül is, akkor nadrág nélkül?! -  Úgy látom, hogy sikerült beköltözni – mosolygott rám, rajta kívül pedig mindenki értetlenül nézett.

Végül mindenki átvonult a nappaliba, kivéve a gerlepárt, akiknek nem volt szerencséjük, ugyanis a nappalin kvázi át kellett jutniuk, hogy elérjék az alsó szinten lévő szobákat. Így Hyunah fellépett Jongin lábfejére, az utóbbi pedig oldalasan ellépkedett a lépcső előtt, egészen a folyosóig, ahol már nem nyertünk rálátást a fedetlen részeire. 

Miután mindenkinek sikerült ruhában megjelennie, a kanapén ültünk és próbáltuk túlkiabálni a másikat. Mindenki beszélni akart, és mindenki talált valakit akivel beszélhet, ahelyett, hogy egyesével meghallgattunk volna mindenkit.

- Pofa be! – szelte át Hyunah szokásosnál erősebb hangja a teret, mire mindenki megszeppenve nézett rá. - Tudtátok, mind tudtuk, hogy jönni fog, akkor mi a probléma?

- Nincs baj azzal, hogy jön, csak nem tudtunk felkészülni rá, hogy MA jön – magyarázta meg a fejetlenséget Mark. - Egyébként is, te nem is itt laksz.

- Nekem semmi ellenvetésem az ellen, hogy MA költözik ide – szólalt fel Hecsi is, aki mellettem gubabsztott. – Mármint elvileg senkinek sincs baja Sooyounggal, nem? Akkor meg mit kell problémázni? Tudjuk, hogy milyen laza, és felelősségteljes, nem lesz baja – mosolygott rám bizalmasan, majd magához húzott.

Mark felhorkantott.

- Mondja a másik, aki szintén NEM ITT LAKIK!

- Én a te szívedben lakom - kacsintott rá Haechan, mire Mark két kézzel a hajáért nyúlt, mint valami őrült és morgott egyet, mire összenéztünk Haechannal, akaratlanul is kuncognunk kellett.

- Még csak tizenhat, akárki akármit mond, ez nem a tökéletes hely neki – vette komolyra a szót Jongin. - Nem azt mondom, hogy ne jöjjön, mert jobb, mintha az anyjával lenne, de ez se a tökéletes megoldás.

Amit belém döftek tört, amikor egymáshoz simultak a barátnőjével, azt most szépen meg is forgatta a szavaival.

- Jongin, nem csak tizenhat, hanem már tizenhat - kelt védelmemre Hyunah, miközben jelentőségteljesen a barátjára nézett. - Ne legyél álszent, egyikőtök se - vezette végig szigorú tekintetét a társaságon. - Nemsokára elrontaná őt a saját környezete, ezt mindenki tudja. Inkább a bátyja szárnyai alatt legyen megrontva, mint idegenek között – zárta le védőbeszédét, ami eszméletlen jól esett.

Utáltam, a tényt, hogy ő Jongin barátnője, de magát az embert nem tudtam, mert mindig rendes volt velem, és jól el tudtunk beszélgetni, akármikor ott volt ő is és én is egy-egy nyári buliban.

Már mindenki beszélgetett, és nevetgélt egy ideje, észre se vették, hogy Jongin továbbra is csak duzzogott, a szája belsejét harapdálta, miközben Hyunah megállás nélkül magyarázott neki valamit. Pont ő. Pont ő az, aki keserűen áll az egészhez, ez pedig rettenetesen rosszul esett. Nem azt vártam, hogy majd a nyakamba ugrik, de azt se hittem volna, hogy ennyire feldúlt lesz, és ilyen kényelmetlenül fogja magát érezni miatta. Azt hittem, hogy ennyire szeret.

Jongin váratlanul felpattant, lerázta magáról a barátnője kezét, egy sajnálkozó pillantással jutalmazott, majd anélkül, hogy elment volna előttem, inkább felállt a kanapéra, kilépett a nappali padlójára,  és elindult a saját szobája felé.

Elöntött a pánik, nem tudtam mit kéne tennem, de nem akartam, hogy már az első este megutáljon... A lábaim maguktól indultak utána, szintén át a kanapén kertesztül, amikor beértem már azon a folyosón voltunk, ahonnan a szobáink nyíltak.

Átkoztam, bárki is osztotta el a szobákat. Miért nekem kellett Jonginnal egy folyosóra kerülni? A lakás tervező biztos nem gondolt arra, hogy talán egyszer egy olyan lány fog itt lakni, aki szerelmes a szemben lévő ajtó mögött lakó férfiba, akinek ráadásul van egy szerelme - aki lehengerlő nő -, és hogy ezen felül majd egy fürdőszobát és wc-t is meg kell osztaniuk. Ha tudta volna, biztosan a lakás négy külön sarkába teszi a szobákat.

Az ajtaja elé ugrottam, hogy a testemmel tudjam akadályozni a szobájába való bejutását. Jongin egy pillanatra nagyon közel volt hozzám, amitől sűrű ritmust vett fel a szívem, viszont ahogy érzékelte a helyzetünket megrázta a fejét, majd hátralépett kettőt.

- Menj innen, Sooyoung - utasított, minduntalan a száját nyúzva belülről.

- Nem!

- Tudtommal ez még az én szobám, és én döntöm el, hogy mikor megyek be és mikor nem. Úgyhogy legyél szíves és állj félre – beszélt hozzám kimérten.

- Előbb mondd el, hogy miért nem örülsz, hogy itt vagyok! – makacsoltam meg magamat.

- Mert ez így nem helyes! Dühít a tény, hogy egy kevésbé szívós helyen kell lenned a körülmények miatt, amiben vagy. - Összeszorította a jobb öklét, lehunyta a szemeit, aztán lassan újra rám nézett. Az étcsokoládé szemekből eltűnt az édes íz és csak a keserű maradt hátra. - Mert gyerek vagy. Ezt pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy most is itt állsz az ajtóm előtt, és nem engedsz be a saját szobámba – csapott arcon szavaival. - Egy gyerek, akinek az anyjával kellene lennie, akinek élnie kéne a tizenéves éveit, ahelyett hogy túl korán kelljen felnőnie.

Testem teljesen elernyedt, csüggedten álltam el az útjából, ahogy a felismerés elöntötte a gondolataim: Kim Jongin sosem fog belém szeretni…

- jongin -

Az ágyamon heverő legók látványa kivételesen nem megnyugtatott, hanem még rátett egy lapáttal a komor hangulatomra. Nem zavartak volna a legók, többször is aludtam már a kanapémon, de Hyunah utált ott aludni, annak ellenére is, hogy bőven elfértünk rajta.

Gondosan, szinte már egyesével kezdtem el áthelyezni a játék darabokat az ágyról, a szürke, bársony kanapéra, aminek a részei ágymástól különállva terpeszkedtek át az egész szobán, alig hagyva másnak helyet. Rahee és Raeon pár napja kérte, hogy húzzuk szét darabjaira, mert lávásat akartak játszani, és azóta is úgy van, a két mozdítható, hernyókra emlékeztető háttámla pedig a földön talált magának új helyet.

Mély sóhajtást követően összerántottam a szobát eredeti állapotába, majd elterültem az ágyamon, úgy éreztem magam, mintha az egész házban rendet kellett volna tennem. A plafonról az ajtóra pillantottam - vajon Sooyoung még mindig ott áll?

Magam sem értettem pontosan a bennem kavargó érzéseket, de jelen voltak, nekem pedig sürgősen ki kellett találnom, hogy hogyan küzdjek meg velük. Sehun nem hagyott nekem időt arra, hogy ténylegesen felkészüljek erre a pillanatra, tudtuk, hogy jönni fog, de nem volt fix időpont, az, hogy csak így ide állítottak, eszméletlenül dühített.

Gyorsan össze kell szednem magam, mert Sooyoung nem olyan lelkiállapotban van, ahonnan az én jelenlegi viselkedésem hiányzik. Tudom, hogy az anyjával való élet lassan emésztette belülről, ezért vonakodva, de végül rábólintottam a dologra: „Ha nincs más megoldás, jöjjön, de nem repesek a boldogságtól.”, nem véletlenül nem élnek tizenévesek három huszonéves férfival.

- Minden oké? - bújt be az ajtón Hyunah, ezzel egy időben csillapítva a bennem tomboló érzelem kavalkádot.

Lágy mosollyal az arcomon ültem fel az ágy szélére, miközben kinyújtott karokkal jeleztem neki, hogy jöjjön közelebb. Készségesen csúszott az ölelésembe, vékony ujjait a hajamba vezette, majd gyengéden a hasához húzott, míg én a lábait öleltem.

- Nincs jó kedvem - dünnyögtem.

- Tudom - nyugtázta. - Ennyire bánt, hogy itt van?

- Nem tudom…

Válaszomra Hyunah kuncogott egyet, mire nekem is mosolyba szaladtak ajkaim.

- Akkor az, hogy mostantól alkalmazkodnod kell egy lányhoz?

- Dehogyis, végülis, csak két nővel nőttem fel - kértem ki magamnak játékosan. Nem volt gondom a nőkkel való együttéléssel, a nővéreim, a velük töltött évek és a rutin gondoskodott erről.

- Akkor mi a baj, Kim Jongin? - Eltávolodott tőlem, miközben vigyorogva megrázogatott kicsit.

- Nem tudom, olyan… csak... olyan furán érzem magam, tudod? - csücsörítettem szomorúan, mire ő gondolkodás nélkül hajolt az ajkaimra.

- Még új, de majd hozzászoksz - bólintott biztatóan, majd még egy puszival megajándékozott. - Jobb? - kacérkodott.

- Hm… - Úgy csináltam, mintha gondolkodnék, hogy további apró csókokat csaljak elő belőle, a tervem sikeres volt.

- Most?

- Egy kicsit.

Hyunah ismét az ajkaimon landolt, ám ezúttal hosszabb ideig, így bátorkodtam elmélyíteni a csókunkat. Jobb kezemmel a térde alá nyúltam, és felhúztam az ágyra, erre a másik lábával is feltérdelt, így közrefogva engem.

- Igen, egyértelműen kezdem magam jobban érezni - újságoltam boldogan, mire csak egy hitetlenkedő fejrázást kaptam válaszul.

Ledöntöttem őt az ágyra, és elkezdtem neki visszaadni az összes, pár perce kapott csókot. Hagytam, hogy Hyunah és a szerelem százszázalékosan kitöltse az elmém.

- sooyoung -

Jongin durva szavai után még percekig álltam az ajtója mellett, az agyam nem volt képes a rendes működésre - képtelen voltam megmozdulni. Ez addig tartott, amíg Hyunah meg nem jelent, majd biztosított róla, hogy ő ezt elintézi, én menjek élvezzem az első estém az új otthonomban. Ezt követően ők ketten eltűntek egész estére, ami csak egy dolgot jelenthetett, amibe inkább nem is akartam belegondolni.

- Mi ez a szontyoli fej, Minioh? - borzolta össze a hajam Hecsi, miután felpattant mellém a konyhát és az étkezőt elválasztó pultra. - Ez forrócsoki? - Csillogó szemekkel mutatott a kezemben szorongatott édes italra, mire lágyan elmosolyodtam és bólintottam egyet.

- Hogyha megkéred Markot, ő nagyon finomat csinál, de ha Sehunt, akkor ő csak elsózza.

Undorodva kinyújtottam a nyelvem, a szörnyű emlék hatására, mire mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk.

- Mark… - Haechan Markért kiáltott, de hezitált egy pillanatra, hogy használjon-e megszólítást, mire az “oppa” szót tátogtam felé, egy kuncogással kísérve -, Oppa!

Újra a mi röhögésünktől zengett a tér, ahogy magunk előtt láttuk, hogy Mark szitkozódik egy sort, mielőtt trappolva megjelent volna előttünk.

Végignézett rajtunk, aztán határozottan kijelentette: - Csinálj magadnak forrócsokit.

Ezt követően pedig felszegett állal, akár egy díva, távozott.

- Ezt sose unom meg - jegyeztem meg szórakozottan, mire Hecsi oldalba bökött.

- Ugye? Annyira jó szívni a vérét - tette hozzá szinte álmodozva. - Na, mi a baj?

- Kicsit váratlanul ért Jongin hirtelen utálata felém.

- Ajj már! Ne foglalkozz vele - legyintett könnyedén. - Ez csak átmeneti, tudjuk milyen, pár nap és le se lehet majd rólad szedni, Sehun helyett is a bátyód lesz. Meg biztosan zavarja, hogy most már nem fürdő-romantikázhat órákat.

- Azt is csinálhatja, nem érdekel - vontam vállat unottan. - Azzal tölt órákat a fürdőben, akivel akar… De ha máskor mindig fújja, hogy így meg úgy a bátyám, akkor most miért nem támogat?

- Azért mert bénán kezeli az érzelmeit - világosított fel, majd lepattant mellőlem. - Gyere, csináljunk nekem forrócsokit.

- Én is jövök!

Mark kiáltására a nappaliból már csak nevetni tudtunk.

Annak, amit mondtam egy része hazugság volt. Nem a testvéri támaszt vártam a férfitól, Jongin, mint a bátyám… a legrosszabb rémálmaim egyike. Sokszor volt, hogy a száját olyan mondatok hagyták el, mint „Sooyoungie a mi legeslegjobb hugicánk, igaz?”, „Sehun megkért, hogy vigyázzak rád, és fogok is, mert olyan vagy, mintha a húgom lennél.”, minden egyes ilyen alkalommal, mintha direkt nyomatékosította volna bennem a tényt, hogy mi sosem leszünk együtt, mert te a húgom vagy, és én nem jövök össze a nyolc évvel fiatalabb hugommal.

Pár órával később, miután már mindenki eltűnt a saját kis rejtekébe, úgy döntöttem, hogy megérdemlem a relaxációt. Fáradt voltam, és nem akartam csak egy gyors zuhanyt venni, ezért elkezdtem teleengedni a kádat vízzel. Közben akaratlanul is eszembe jutott a gerlepár, és a fürdőszobás romantikázásaik, végigrázott a hideg. Reménykedtem, hogy nem mostanában akarnak egy ilyet beiktatni, és nem fogom keresztbehúzni a terveiket azzal, hogy én áztatom magam.

Amikor már elegendő víz volt a fürdőkádban, óvatosan belemerészkedtem, és próbáltam nem hangosan jajgatni a túlforró víz hatására. Kezembe vettem a telefonom, és halkan elindítottam rajta a zenét. Nem tudom, mennyi ideig fürödhettem, de az biztos, hogy sokáig. Le merném fogadni, hogy egy kicsit el is bóbiskoltam, ugyanis estek ki pillanatok abból, hogy épp melyik zene ment, arra sem emlékeztem, hogy már megmosakodtam-e vagy sem, ezért még egyszer elvégeztem a feladatot.

Végszóként fogat szerettem volna mosni, de észre kellett vennem, hogy a fogkefém kint hagytam a bőröndömben. Mérgesen megráztam a fejem, majd törölközőben visszarohantam a szobámba, ahol gyorsan kikaptam a bőrönd rekeszéből a fogkefét.

Elindultam visszafelé, azonban arra nem számítottam, hogy egy kómás, boxeres, szemét dörzsölgető Kim Jongin is pont abban a pillanatban fog kilépni a szobájából.

Amint meglátott a keze megállt a mozgásban, a szemeivel pedig erőteljesen hunyorogni kezdett, elég feltűnően végignézett rajtam, közben pedig mintha még jobban hunyorított volna. A semmiből fogta és elém lépett, ujjait gyengéden az enyéim közé csúsztatva, bal kezével végig zongorázva a karomon, aztán megállapodva az arcomon.

Érintése úgy hatott rám, mintha a világ legbársonyosabb főnix tollával cirógatták volna a bőrömet. Forró volt és égetett: a lelkem, a szívem és a vágyaim, hogy egyszer Jongin ezeket az érintéseket a szívének legmélyebb bugyrából szánja nekem.

Testének természetes illata gúnyos csúszómászóként fogott közre, húzta az agyam, miközben folyamatosan azt suttogta: ez az az illat, amit te nem élvezhetsz soha igazán.

- Azt hittem alszol – mormolta félkómásan, csíkká szűkült szemeivel. Felmerült bennem a kérdés, hogy lát-e egyáltalán. A haja minden irányba szétágazott, mint akibe belecsapott a villám. Halálosan édesen festett.

Csak megszeppenve álltam ott, miközben a törölközőm szélét egyre erősebben szorítottam mind a két kezemmel. Félő volt, ha kevésbé szorítom, akkor menten elájulok. Miért történik velünk ez a két eset huszonnégy órán belül?

- Én csak… – makogtam elveszetten.

Baszki, miért áll hozzám ennyire közel?!

- Baszki! - Hirtelen elengedett, nem is, majdhogynem lökött, olyan erővel hátrált pár lépést, és kapott egyik kezével a homloka után. - Sooyoung, Jézus!

- Kim Jongin - ejtettem ki én is feldúltan a nevét. Miért én vagyok itt a rosszfiú, amikor ő tapizott engem? - Jézus! - kaptam a számhoz megismételve őt, ahogy eljutott hozzám a felismerés, Jongin most tényleg nem lát.

- Miért nem szóltál, hogy nem Hyunah vagy? - akadt ki, miközben a kócos hajába túrt, és ismét minden adandó alkalommal az ajkát harapdálta.

- Nem tudtam, hogy az orrodig se látsz éjszaka!

Jongin indulatosan morgott, aztán egy hagyjuk elmotyogása mellett visszatrappolt a szobájába.

A fogmosást elvetettem, muszáj voltam vízszintesbe helyezni magam, mert ha nem teszem, tényleg a földön kötök ki.

*Hell is other people: nem igazán tudtam, hogy fordítsam ezt szépen le magyarra, de lényegében azt jelenti, hogy az emberek annyira megkeserítik az életed, mintha a pokolban lennél vagyis hogy a poklot a körülötted lévő emberek alkotják, a többi ember maga a pokol, ilyesmi, már túlmagyarázom úgy érzem xDDDDD